2016. január 11.
Ma felmerült egy halvány reménysugár arra, hogy mehessek a FeliCaVetbe gyakornokoskodni. Még tegnap kértem meg apám feleségét, hogy ha lehet, lépjenek kapcsolatba az egyik ott dolgozó lány bátyjával (aki a lelkészük), hogy hátha tudna valamit tenni az érdekemben. Nem számítottam rá, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik, de ma már kezemben a lány telefonszámával ácsorogtam, azzal az információval ellátva, hogy várja a hívásomat. Bár nem értem utol, közben megkaptam az - oktatási központnak szintén tegnap írt - e-mailemre a választ, hogy lehet külsős állatklinikán végezni a gyakorlatot. És ugyan még nincs meg az ígéretem rá, hogy mehetek, de hátha... Hátha...
Mindez pedig azért tölt el reménységgel (habár általában lemondó szoktam lenni, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy most teljesen át tudom adni magam az optimista érzéseknek), mert kaptam reggel a telefonszám mellé egy evangelikus bibliaolvasó kalauzt, aminek a mai két igéje ez volt:
"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" (Zsolt. 37,4) illetve "Higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek." (Mk 11,24)
És lehet hogy túlzásnak érzem kérni azt, hogy mehessek ide gyakorlatra, és még nagyobb túlzás azt kérni, hogy vegyenek fel majd ide, ha végeztem, és ennél is nagyobb túlzás még azt is kérni, hogy hadd költözzek be az unokatesóm albérletébe, ha ők már kiköltöztek - de valahogy most ez van bennem. Így lenne tökéletes. És tudom, hogy Isten nem az általam elképzelt tökéleteset akarja adni, de olyan hála lenne bennem, ha így lehetne!
Úgyhogy imádkozom érte. És igyekszem hinni, hogy mindazt, amit imádságban kérek, megkapom, és megadja nekem az Úr. Ha gyönyörködöm Benne.