2016. január 27.
Január van még, de egészen tavaszodik. Ez egyfelől öröm (utálom a telet), másfelől aggodalommal tölt el, mert még nincs itt az ideje, tehát egyszercsak megint be fog ütni a hideg, mielőtt tényleg tavasz lenne. De jólesik egy kicsit felmelegedni, arra gondolni, hogy hamarosan itt van, hamarosan tényleg eljön a tavasz, megújul minden, és a tél mérges szürkeségét áttöri az első sárga napsugár...
Ahogy olvastam az igét, elgondolkodtam, hogy Isten hány dologgal igyekszik magát megmutatni nekünk... Ezer és ezerféle módot kitalált már, hogy megismerjük, és sosem fogja abbahagyni a praktikázást azért, hogy mindannyiunkhoz közelebb kerüljön. És olyan sokszor nem értjük, mit miért tesz, de Ő csak próbálkozik tovább, hogy minél jobban feltárja előttünk a valóságát.
Sokszor nyilvánvaló ajándékokat ad - ezeknek örülünk, hálát adunk érte, és megtanuljuk, hogy Isten kedves.
Sokszor hagyja, hogy a bűnünk, az akaratunk következménye ránk boruljon, és megtanuljuk, hogy Isten igazságos. De ki is emel a hullámok alól, és akkor megtanuljuk, hogy Isten kegyelmes.
És sokszor átoknak tűnő ajándékokkkal lát el. Nem azért, mert játszadozni akar velünk, hanem azért, mert ha felismerjük az átok illúziója alatt az áldást, akkor a nyilvánvaló megtörik, és mintha belenéznék egy fekete lyukba: egy kis részlet feltárul Isten valóságából. Mert a jó ajándékok, ha hálára is indítanak, ritkán tanítanak nagy dolgokat, hiszen már nagyon régen megtanultuk, hogy Isten mennyire szeret. A rossz dolgok ezerszer is megtanították nekünk, hogy esendők vagyunk, Isten nélkül semmik. De amikor felismerjük a rossz mögött a végeláthatatlan kegyelmet, akkor kaphatunk el egy pillantást Isten óriásságából. És akkor értjük meg igazán, hogy mennyire aprók vagyunk Hozzá képest, és mennyire kevés az, amit a nyilvánvalókból eddigi életünk során megtanultunk.
És ez hálára indít. Mert mind a nyilvánvaló ajándékok, mind a kegyelem felismerésének célja az, hogy Istent dicsőítsük - és ez nagyon fontos. De a dicséreten túl Isten megismerése olyan mély szeretetet ad, ami elválszthatatlanná tesz Tőle. Nem csoda, ha annyira szeretné megmutatni magát.
"Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismejük mindazt, ami Isten ajándékozott nekünk." (1Kor. 2,12)