Amakiir Erialir
Aalright, kids, most egy számomra is nagyon meglepő írás következik: a legdrágább és egyetlen bátyámtól származó apró kis történet, ami az íróasztalának szétszerelésekor került a kezem közé. Jöjjön A gonoszság vége! (Note: 12 éven aluliak számára nem ajánlott az erőszakos jelenetek miatt.)
I.
Egy békés kis falu volt Gormyr területétől keletre, amíg Tholek barbár fel nem bolygatta csatlósaival. A faluban emberek és félszerzetek laktak, de most már csak égő házak és hullák maradtak belőle. A munkából hazatérők már csak ezt a látképet látták. A falu ötvenkét lakosából már csak nyolc-kilencen maradtak. Az élőknek sok dolguk volt: tűzoltás, sebesültek ápolása, halottak temetése. Az egyik itt élő egy keletről közelítő fekete alakra lett figyelmes.
- Mindenki fegyverbe! - kiáltotta. - Visszatértek a barbárok!
Hamarosan mindenki feléje szegezett vasvillával várta az idegent. mikor már csak pár lábra volt, ledobta fekete utazóköpenyét. Egy elf férfi volt. Az egyik falubli rögtön rárohamozott, de az idegen kitért előle, és egy jól irányzott csapással elkábította.
- Szépen üdvözlitek a barbárok rémét: Amakiir Erialirt. - mondta az idegen. - Látom nálatok is járt Tholek, a barbárok fejedelme.
A falusiak közül kilépett egy alacsony, testes ember.
- A falu vezetője vagyok: Quarion. - mondta. - Nem tudom, ki vagy, de ha a barbárokat üldözöd, akkor a mi oldalunkon állsz. Gyere, maradj velünk éjszakára.
Másnap reggel már korán fenn volt a vándor, és az utat tervezgette, amikor kilépett a házból a falu vezetője.
- Merre mész tovább a faluból? - kérdezte.
- Át a mocsáron, a magasfenyvesen, Tholek nyomában.
Ekkor két férfi hozott egy megtépázott embert, aki ezt kiabálta:
- Jönnek, jönnek!
- Kik jönnek? - kérdezte Erialir, mikor már közelebb értek.
- A barbár... - akart felelni, de eltávozott belőle a lélek.
- Mindenki fogjon fegyvert! - kiáltotta Erialir. Ekkor megjelentek a dombokon a barbárok. Húsz-harminc félszerzet és törpe. A falusiak egy része bepánikolt, de voltak olyanok, akik már várták a barbárok elleni harcot. Erialir rendbe szedte a csapatot és felkészült a támadásra. Az ellenség rohamba kezdett és a falu fél csapatát elsöpörte. Erialir kinézett magának egy törpét, és feléje dobta a tőrét. A tőr pont a nyakába fúródott. A törpe vért köhögött, aztán nagyot koppant a földön. Ekkor egy kicsi félszerzet ugrott Erialirra, és birkózni kezdtek. Végül a félszerzet maradt alul, és Erialir beleverte egy kőbe a fejét. A félszerzet elájult a sérüléstől. Erialir felállt és körbenézett. A falusiak közül már csak páran voltak. Erialir kivonta a kardját, és nekirontott egy óriási törpének. A törpe még időben észrevette, és ki tudta védeni a csapást. A törpe erősebb volt Erialirnál, és a földre teperte a tündét. Enalisz a fegyvere után nyúlt, de nem érte el. A törpe végső csapásra emelte a bárdját, mikor kék villanással egyetemben lefordult a vándorról. Egy ember nő állt mögötte.
- Tűnjünk innen! A falusiak már mind elestek. - mondta. A barbárok fosztogatni kezdtek, ezért gyorsan el tudtak menekülni.
II.
Már jó messze jártak a falutól, mikor megálltak enni. Kis neszeket hallottak az erdőből, de nem gondoltak semmi rosszra. Hirtelen a bokrok közül orkok ugrottak ki és rárohamoztak az ebédelőkre. Erialir reflexeinek köszönhetően elugrott az ütés elől, de az útitársát telibe találták. Az embernő összeesett. Erialir felkapta a fegyvereit és megtámadta a legközelebb álló orkot. A fattyúkardja pont a szemcsontját szúrta át. A vívótőrével levágta a megsebzett ork fél fejét. Még öt támadó ugrott ki a bozótból, és a vándor felé közelítettek. Erialir hátrált, majd egy hirtelen támadással az egyik orkba szúrta mindkét fegyverét. Hirtelen égető fájdalmat érzett az oldalában. Egy hatalmas ork állt mögötte, és egy törpe urgrosht döfött belé. Eközben a nő is eszméletéhez tért, és rátámadt egy orkra. A tőrét az ork nyakába döfte. Az ork nagyot koppant a földön. A másik kezében lévő vándorbottal egy másik banditát ütött le. A hatalmas ork kihúzta Erialir oldalából a törpe urgrosht, és már készült az utolsó ütésre, de a tünde átgurult a lábai között, és a hátába döfte a párbajtőrét. Az ork holtan esett össze.
- Húzzunk innen! - mondta Erialir. - Még többen is lehetnek itt.
Tovább indultak a poros úton a hegyek felé.
III.
Sűrű lombhullató erdőben meneteltek már három napja. Zöldellő mezők és tavak mellett mentek el. A gyalogút hosszú volt még a hegyekig. Erialir elgondolása szerint ott rejtőzik Tholek, egy félork barbár. Erialir azt a megbízást kapta, hogy ölje meg a fosztogatót. Egyre ritkábbak lettek a fák, és a síkság kezdett átmenni dombságba.
- Megmentetted az életem, és még a nevedet sem tudom. - mondta Enalisz.
- A nevem Sholendel Amarilis - mondta az útitársa.
Note: Erialir eredetileg Enaliszként szerepel, de először Erialirnak olvastam (és ez nekem jobban tetszik), ezért így hagytam. Ugyanígy Sholendelnél, az ő nevének eredeti formája Solendel volt. A neveket azért változtattam meg, mert megtetszett a sztori, és gondolkozom, hogy folytatom (egy kicsit más stílusban, kevésbé az összecsapásokra koncentrálva).