Az üres... WHAT?!
Nem kéne itt lennem. Miért is? Igen, vizsgaidőszak.
Na, kezdjük az elejéről. Épp az analitikai kémia rejtelmeiben kéne lubickolnom (mint fuldokló elefánt a porcelánlaborban), de talán nem én vagyok az első a világon, akinek ha ideje és enegiája volna is, de kedve nincs a tanuláshoz. Úgyhogy a mai délutánt is jól elcsesztem elszúrtam internetezéssel.
De, ha már így alakult, gondoltam, nem hagylak Titeket árván és magatokba süppedve unatkozni, hanem írok egy kis szösszenetet Nektek. Miért is? Csak mert karácsony óta nem posztoltam, és még nem is kívántam boldog új évet. Úgyhogy: Nagyon Vidám, Áldott Kétezertizennégyet! :) Remélem, minden álmotok valóra válik.
És, hogy legyen valami témája is ennek a bejegyzésnek, mi másról is beszélhetnénk, mint az analitikai kémiáról ÚJ SHERLOCKRÓL! Yippijeee!
Nos, igen, tegnap én is részese lehettem egy két éve várt csodának, amit úgy hívnak: Sherlock harmadik évad első rész (The Empty Hearse - most néztem csak utána, mit is jelent a hearse szó. Halottaskocsit). Hát, gyerekek, Mark Gatiss egy zseni! Steven Moffatról a DW 50. special-nél letettem, de reméltem, hogy a Sherlockot még nem sikerült az uralma alá vonnia, és igen! Igen! Mark megcsinálta, amit Steven a DW-vel nem tudott: egy végetérhetetlennek tűnő várakozás után valami felemelőt, izgalamasat, meghatót, az érzelmi túlfűtöttségtől vagy épp a röhögéstől ájuldozóst alkotni. Bravissimo, Mark! Le a kalappal.
Be kell valljam, hogy nekem ez a várakozás nem volt olyan hosszú, mint más rajongóknak, hiszen én még csak alig néhány hónapja fejeztem be (és azóta is újranézem) az első két évadot, de azt hiszem, nálam is hasonló hatást ért el, mint bármelyik másik Sherlockiannál. Például azt, hogy rögtön kétszer néztem meg egymás után, és elgondolkoztam, hogy harmadszorra is elindítom. Igen, egyazon déután alatt. Tegyük mellé hozzávetésként, hogy a DW-nek sem az 50. special, sem a karácsonyi special részét nem néztem meg másodszor. Még csak fel sem merült bennem.
Oké, mit szerettünk az új Sherlockban, azon kívül, hogy mindent:
- A nyitójelenetet. Azzal indítunk, hogy elmagyarázzuk, hogyan élte túl Sherlock a zuhanást. Vagy mégsem? Hupsz!
- Mycroftot terepi munkán. "Az emberek meg a zaj!..." De megtanulni szerbül? Ugyan, arra elég volt néhány óra!
- Watson bajuszát. Oké, Martin Freeman mint Mario, de azért vicces volt, nem? :D
- Benedict Cumberbatch alias Sherlock francia kiejtését. Na jó, igazából maga a jelenet volt vicces, ahogy mindenképp azt akarja, hogy John vegye észre, de nem sikerül neki.
- Aztán mégis, és John megpróbálja megfojtani. Kisses, Mark, megint jót írtál!
- Amanda Abbington alias Mary Morstant. Tejóégazanő! Amikor először megláttam, azt hittem, viccelnek, ez a nyanya nem játszhatja Maryt! Nem? HÁT DE! Ha bárki mást raknak abba a szerepbe, leugrok egy háztetőről. (hint, gotcha? ;) )
- Sherlock lassúságát. Nem tudom, mit csinált az alatt a két év alatt ("szétszedni Moriarty hálózatát" címszó alatt), de hogy belassult, az kétségtelen. Mycroft megveri következtetésben? SHERLOCK IGAZAT AD MYCROFTNAK?! Mit tettek veled, drága Mr. Holmes?!
- Ahogy Sherlock bocsánatot kér Johntól, és kifejezi a háláját Mollynak. - Mikor lett Sherlock ennyire érzelmes?! Őszinte?! Sherlock Holmes?! Érdekes jellemfejlődés. Először láttam az arcán, hogy komolyan gondolja a "sajnálom" és a "köszönöm" kifejezéseket. Jó volt. Izgalmas.
- Sherlock szüleit. My stars, HOLMESÉK SZÜLEI! Mycroft és Sherlock apja és anyja!!! (Nem mellesleg Ben C.-é egyben.) Jó, nekem leesett, amikor beszéltek a kanapén ülve, hogy nem kliensek (nem volt felderítendő ügy!), de most komolyan, a szülei?! Nem hittem, hogy bármelyik író lesz olyan zseniális, hogy beleteszi őket. Pedig igen, és nagyon megérte.
- Sherlock trollkodását. Most komolyan, a Parlament felrobbantásáról és a saját és John életéről van szó, és ő megszivatja a legjobb barátját?! Sherlock, you bastard! De az a röhögés a végén! "And you called the police. - Of course I called the police."
+1. Ahogy Phoebe mondta: sosem láttuk ennyit mosolyogni Sherlockot egy részben sem. Jó érzés, hogy két év után így tér vissza. Mosolyogva. Thanks, Jeremy! (Igen, Jeremy Lovering, a rendező.)
Szóval volt izgalom és nevetés, és mindenképp megérte megnézni, még ha tanulnom is kellett volna helyette. De talán ez még belefér (nem úgy, mint az, hogy még mindig itt ülök a gép előtt, és nem analkémezek). Szóval, tessék megnézni, ha még nem láttátok. Sherlock megint nagyon rajonganivaló, John megint nagyon emberi, Mycroft meglepően meglepő, Mary pedig meglepően szimpatikus. Úgyhogy irány a BBCOne! (Nekem meg az analkém... Ti jártatok jobban...)