Az operák hete
Gyerekek, ez a hét nagyon furcsa volt. Mondanám, hogy különleges, de annak erősen pozitív felhangja van, míg az én hetem inkább bizarr volt. Hétfőn és kedden még ment a szokásos kerékvágás, de szerdán már kezdődtek a dolgok. Először is: ezen a héten először nem volt már az az órám, ami miatt szerdánként bejártam - de úgy döntöttem, mégis bemegyek a többire is, egye fene. Aztán, amikor kedden este tizenegy után kerültem csak ágyba, úgy döntöttem, hogy nem fogok felkelni háromnegyed hatkor. Ráadásul, unokatestvérem lemondta a mozinkat is, úgyhogy még egy szerdai program ugrott. Már csak az esti Bolygó hollandi (beszámoló itt) volt biztos, de addig volt egy egész eltöltendő napom. Hát, eltöltöttem (beszámoló itt). Este elmentem az Operába, majd haza, aludtam, és csütörtökön folytattam, amit szerdán elkezdtem (beszámoló itt - már mindent megírok?!). Este elmentem órára (seriously?!), majd Phoebe-hez DW-t nézni (és remélem, hogy meggyógyult azóta), és este haza. Elég rosszul aludtam, de hogy azért, mert ideges voltam a pénteki utazás miatt, vagy csak egyszerűen túl fáradt voltam aludni, nem tudom. Reggel elmentem suliba, megismertem Pannit - aki tényleg olyan aranyos és jó gyakvezető, mint amilyennek mondják -, majd elmentem az Asztalkába beosztást írni, és hazajöttem. Ha már viszont az utazásról kell mesélnem, elmesélem az elősztoriját is. Nos.
Az énektanárnőm (legyen Maca, az egyszerűség kedvéért) kapott egy szerepet Verdi Rigoletto-jában, mégpedig nem akármilyen szerepet: a női főszerepet (Gilda). Egy ideje mennek már az előadások, és sokat mesélt róluk órákon, és kedvet kaptam hozzá. hogy megnézzem. Na igenám, de a darabot csak Győrben játszották, és mint később kiderült, Pestre a másik szereposztást költöztetik majd, nem a Macásat. Gondolkoztam egy ideig, hogy hogy lehetne megoldani ezt a problémát, de arra jutottam, hogy csak úgy, ha lemegyek megnézni. Ami olyan szempontból nehézkes, hogy nincs vonat este 10-kor vissza Győrből Budapestre. Ergo kocsival kell menni. És este visszavezetni. Rólam érdemes tudni, hogy elég sokat vezetek, de sosem autópályán - ha lehet, akkor inkább az autóutat választom, mert biztonságosabbnak érzem. De itt nem volt mese: be kellett pakolni mellém három másik embert (egyik a nagymamám, a másik kettő két random Maca-ismerős), és elindulni az autópályán Győrbe. Nem hosszú út, de nekem teljesen beállt a vállam a görcsös kormánytartástól - képzelhetitek, milyen koncentrációval vezettem. És az egész napos idegeskedés, a kevés alvás még annyira sem tett jót neki. De - Istennek örök hála - rendben leértünk, megnéztük a nagyival Győrt (gyönyörű város, tessék elmenni, ha van időtök!), vacsoráztunk, és beültünk az operába ("páholy" helyre - nézőtér középső sora legközépső helyek, eszméletlen rálátás a színpadra), és meghallgattuk Macát egy végre neki megfelelő színvonalú szerepben. És elképesztő volt. Mindig tudtam, hogy Macának gyönyörű hangja van, de hogy MINDEN egyes szereplőt leénekeljen a színpadról, az valami megdöbbentő volt. Csak ámultam és bámultam (és nagyi is, pedig neki NAGYON ritkán tetszik bármi is). A herceget játszó énekes egy pojáca volt, Rigoletto tűrhető, de Maca mellett kevés hangú, a bérgyilkos egészen jó, a többi szereplő viszont gyorsan felejthető. Szinte nem is lehetett hallani a hangjukat a zenekartól, pedig nem egy Opera a győri színház, hogy köbkilométereket kelljen beénekelni. De Maca még csak nem is küzködött, teljesen nyugodtan áténekelte a teret, mintha ez a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolga volna. Csodálatos volt.
Aztán jött a hazaút. Attól tartottam egész végig, hogy olyan fáradt leszek, hogy el fogok aludni a volánnál, de nem, teljesen friss voltam - még jobban is ment, mint odafelé, világosban. Úgyhogy hála Istennek, sértetlenül megúsztuk ezt a kalandot is. Hála Neki. Tényleg. Szívből jövő, örök hála.