Forever Alone
A szerelem érzés, ezt mindannyian tudjuk. A szeretet lehet döntés, a szerelem érzés marad. Egy jó párkapcsolat pont ezért kell, hogy mindkettőre épüljön: az érzés kerít hatalmába először, aztán jön a döntés: hogy akarom-e tovább szeretni a páromat, vagy nem. Ha nem, nem bízhatok abban, hogy majd a szerelem fenntart minket. Döntés nélkül minden kapcsolat egy szél-fújta tollpihe, ami egyszer - ha lassan is, de - földetér.
Örülök, hogy Phoebe talált magának valakit, akit szeret. Tényleg. Annyit mondogattuk, hogy majd együtt éldegélünk valahol, szingliként megöregedve - de tudtam, hogy nem gondolja komolyan, hogy vágyik a szerelemre, egy társra, aki mellette van. És most megtalálta, és én ennek nem tudok nem örülni. Persze én más vagyok, nekem a "forever alone" nem érzés kérdése, hanem döntésé. Hogy mi az oka, nekem is néha nehéz megmondanom. Hogy egy rossz kapcsolatra épült házasságban nőttem fel? Lehet. Hogy úgy érzem, engem csaltak meg, amikor apám újraházasodott? Lehet. Az érzéseket könnyű megsérteni, és könnyű a sérülés elől kőfalak mögé bújni. Ami igazán nehéz, az a falak lebontása. Az a döntés, hogy lebontom a falaimat, mert tartok egy másik személyt olyan nagyra, hogy elhiszem, hogy nem fog fájdalmat okozni. "Itt nyugton, bizton élsz, neked szolgál itt minden: neked magas a fal, és a tölgykapu téged véd.", erről énekel Waldstädten bárónő is, de Mozart elég bátor volt a kilépéshez. Én eldöntöttem, hogy nem akarok kilépni. Mert egyszerűbb, biztonságosabb, és nyugodtabb bent maradni. Mert nem kavar fel semmi.
Egy gond van csak ezzel: a leülepedett salakot csak úgy lehet kimosni az edényből, ha felrázzuk. Ha nem kavarodik fel, rohadni kezd, büdösödik, és elfertőződik. A falak mögött csak sorvadni lehet. A falak mögé nem jut be a vihar, de a napfény sem, és ha megvéd az árvíztől, de elzár a tenger friss illatától is. Nem lehet csak a rosszat kizáni: vagy kizárod a jót is, vagy előlépsz, és ha félve is, de bátran vállalod a sérülés kockázatát.
Hogy miért nem gondolkozom rajta, hogy randizzak a Lovassal? Mert nem akarom bántani. Vadóc vagyok: akit közel engedek magamhoz, azt bántom. Mert senki sem jöhet hozzám olyan közel, hogy leromboljam érte a falaimat, csak épp annyira, hogy megszeressen, és utána eldobhassam magamtól. Ha a Lovast közel engedném, lehet, hogy egy időre kinyílna a tölgykapu. De a fal marad, és amint megbököm az ujjam az orsóval, a kapu bezárul, és én visszasüppedek abba a százéves álomba, amit tüskék őriznek körös-körül. Ha vonaza a Lovas, még akkor sem jöhetne közel. Én nem fogok bántani senkit úgy, ahogyan engem bántottak. És engem sem fog senki bántani.
Az jutott eszembe, amit Casey énekel: Goodbye from the Start. Bárki is lenne az, akit a balszerencse hozzám sodor, én nem mondanék nemet. Csak igent sem. Mert "félek egy újabb káoszra ébredni" reggel. És ha majd egyszer lesz egy olyan srác, aki vállalja, hogy segít lebontani a falakat, akkor talán, talán én is vállalnám. De Lovas nem ilyen. Én pedig nem akarom "gyönyörű szomorúsággal" nézni, ahogy összetörik a szíve, amit én loptam el. Mert nem vagyok képtelen a szerelemre, csak gyáva rá.