Julius Caesar meggyilkolásának 2058. évfordulója
Na meg a '48-as forradalom 166. évfordulója. Az utóbbival kezdem.
Mindig szerettem március 15-ét. Pontosabban: mindig jobban szerettem, mint bármelyik másik magyar nemzeti ünnepet. Vegyük sorra.
- Március 15-e: egy (majdnem) sikeres forradalom és szabadságharc kezdete.
- Júnuis 4-e: a trianoni béke magyar veszteségeinek gyásznapja.
- Augusztus 20-a: a magyar állam alapításának ünnepe.
- Október 6-a: ugyanannak a (majdnem) sikeres forradalom vezetőinek kivégzésének napja.
- Október 23-a: a másik, (kevésbé majdnem sikeres) forradalom kitörésének a napja.
Az ötből csak kettőnek van pozitav felhangja, sőt, ha nagyon akarom, csak egynek. Ez pedig augusztus huszadika. De augusztus huszadikán leginkább a tűzijátékra vagyunk kíváncsiak, igazából senkit sem érdekel, hogy valójában minek is az ünnepe az a nap. Államalapítás. Jó lenne így látni.
A másik négy igazából gyászünnep. Június negyedike, október hatodika kifejezetten a veszteségekre koncentrál, és bár október huszonharmadika a forradalom ünnepe, mégis a kommunizmus kegyetlenségét szoktuk rajta hirdetni. Nem a bátorságot, amivel kiálltak a fiatalok az orosz elnyomás ellen, hanem a brutalitást, amivel eltaposták őket.
És itt van március tizenötödike. A '48-as forradalom emléknapja. Igen, benne van a tiszteletadás szabadságharc elesett hőseinek, az utálat az elnyomók ellen, de valahogy mégis ez az az ünnep, ahol hajlandóak vagyunk egy kicsit a gyűlölködő magyar büszkeség mellett a makacs magyar bátorságot is megünnepelni. Mert hogy van. Most egy elpunnyadt, csak ordítozni képes nemzet között élünk, de volt, és hiszem, hogy van is magyar bátorság. Nem az, amikor a másik párt vezetőit és szimpatizánsait ütöm verbálisan (vagy nem ritkán fizikálisan), hanem amikor tiszteletteljesen, de megalkuvás nélkül kiállok a hazámért. Nem utálkozom, sem kifelé, sem befelé, hanem tudok az ellenfelemet nem gyűlölve harcolni az igazamért. Mert a gyűlölet nem vezet sehová. Nem a gyűlölet ad erőt az ügyem végigharcolásához, hanem a cél, amiért küzdök. Mert mi marad, ha elnyertem a célom? Ha a gyűlölet vezetett, új célpontot kell keresnem a gyűlöletemnek. Hiába értem el azt, amiért a másikat hibáztattam, nem fogok megnyugodni. És mennyire így van ez a magyarsággal...
Három hét múlva választás. Nem tudom, mi lesz az eredménye, kifejezetten nem is érdekel. Csak azt rossz hallani, ahogy mindenki a Fideszt szidja, ahogy annak idején az MSzP-t szidta, ahogy annak idején pártunkat és kormányunkat (oké, nevezzük hivatalos nevén: MSzMP) szidta. Hogy a magyar csak szidni tud. A jobbikosok meg istenítik a pártjukat, de ők is csak szidnak mindenkit; sőt, ők szidnak a legjobban mindenkit. Semmi kétségem a felől, hogy idén is ellenszavazás fogja eldönteni, hogy ki kerüljön hatalomra. Mert valaki ellen szavazni könnyebb, mint mellette. Hogy ez abból a bizonytalanságból fakad-e, hogy "mi van, ha nem fog jól kormányozni, akire szavazok", vagy hogy abból a megfontolásból, hogy "eddig rosszul csinálták, most nézzük meg, mások hogy csinálják", nem tudhatom biztosan. Bizonyára mindkét tábor létezik. De azt érzem, hogy az utóbbi a népesebb. És ez a szomorú igazán. Hogy nem tudunk olyanok lenni, mint 166 éve. Amikor nem számított, hogy ki kivel szimpatizál, csak az, hogy együtt tudjunk kiállni magunkért. És nem a politikusok értünk, hanem mi, magunkért. Adná Isten, hogy megint legyen magyar nemzet.
Köszönöm, Istenem, a magyar ünnepet,
Hogy van még, mi egyben tartja ezt a nemzetet.
Kérlek, Uram, áldd meg, aki még nem érti,
miért kell a magyarnak együtt ünnepelni!
Ezernyolcszáznegyvennyolc március havában
eljött a magyar bátorság órája.
Együtt zengett végre a megfásult szíveken:
Szabadság, szabadság a magyar földeken!
Megosztottság nem tördelte akkor a nemzetet,
mindenki viselte a magyar színeket -
nem volt akkor narancs, kék, zöld vagy piros:
trikolor szalag volt körben a Kárpátokon.
Uram, kérlek, add, ha lehetséges,
lehessen újra a nemzet ily egységes!
Mert ha mindig egymás nyakát törjük,
mivé lesz akkor a világ a magyar földön?!
Uram, vedd kezedbe megrepedt népedet,
gyógyítsd meg, orvosold a széthúzó szíveket.
Áldd meg, Uram, kérlek, e keserű nemzetet,
szeretettel töltsd meg a gyűlölő lelkeket!
Erre kérlek, Atyánk, a nemzeti ünnepen.
Ámen.
Ami pedig Julius Caesart illeti, őt is március 15-én ölték meg. Kultúrtörténeti érdekesség.