Kalandok itthon és külföldön
A múlt héten két nagyon érdekes álmom is volt, és már mióta tervezem, hogy leírom, de eddig halogattam... Most viszont elérkezett az idő, hogy beszámoljak az éjjeli utazásaimról!
Az első talán múlt szerdán szórakoztatott alvás közben. Mindig megdöbbenek, hogy még képes vagyok Dénessel álmodni, de valahogy mindig ő lesz "A fiú" a fejemben. Az ex, aki tudom, hogy milyen a valóságban, és mégis mindig ő az "álompasi" (szó szerint).
Az álom tulajdonképpen még teljesen józanon indult: egy baráti társasággal Hűvösvölgyben lovagoltam - vagy legalábbis néztem, ahogy lovagolnak. A ló gyönyörű volt (és nem tudom, ez miért volt ennyire hangsúlyos az álmomban), egy teljesen barna, barna sörényű állat, és sok mindent tudott; talán díjló volt. Aztán felültünk a kisvasútra, hogy feljöjjünk a Széchenyi-hegyre, és akkor megjelent Dénes, vigyorogva (ahogy szokott), és leült mellém. Borzasztóan kínos volt - hiszen ezer éve nem beszéltünk, és ráadásul én szakítottam vele. De elkezdtünk beszélgetni, és ahogy egyre közeledett a vonat a végállomás felé, valahogy újra együtt voltunk. Amikor felértünk, akkor már együtt segítettünk egy kislánynak, akit a maffia zsarolt, mert nem tudta kifizetni egy autó bérleti díját, amit a testvérével kölcsönöztek tőlük. Valahogy kijutottunk a kisvasút széchenyi-hegyi épületéből, és elvittük magunkkal a pusztába, ahol visszajuttattuk a családjához, akik épp elhagyni készülték az országot. Mosolyogva búcsút vettünk tőlük, és elsétáltunk vissza a végállomáshoz.
A másik álmom ennél nem volt kevésbé bizarr, de sokkal izgalmasabb - mentálisan, legalábbis. Londonban voltam, és nem is akárhol Londonban (de ez az álom folyamán csak később derült ki a számomra). Családfakutatást végeztem, de nem csak úgy általában, hanem a brit uralkodócsalád rokoni kapcsolatait vizsgáltam. Ehhez pedig egyetlen, több száz éves forrás állt rendelkezésre: egy könyv, amit a királyi trón előtt, egy emelvényen őriztek. Ezt kellett tehát megszereznem.
Szerencsémre, az udvarnok rendkívül segítőkész volt, amikor a könyv után érdeklődtem: bevezetett a trónterembe, és II. Erzsébet királynő elé állított. Én szépen (bár eléggé zavarban) elmondtam, miért is jöttem, ő pedig bólintott. Az egyik miniszterasszony jóváhagyólag intett, és én remegő kezekkel elvettem a könyvet a királynő orra elől. Hálásan megköszöntem, és kihátráltam a teremből. Kint az udvarnok invitált, hogy csatlakozzak az ebédhez, és én alázatosan követtem. Ebéd alatt a királynőtől jobbra ültettek le, mellettem az udvarnok. A könyvet lapozgattam, nagyon óvatosan, és heves izgalommal jegyeztem fel az agyamban az olvasottakat. Az udvarnok megértő mosollyal magyarázott, ha kérdésem volt a nevekkel kapcsolatban, a királynő pedig elismerően bólogatott az értelmes kérdéseimre. Végül, az ebéd végeztével egy szobalány szólított meg, hogy kövessem. A könyvvel a hónom alatt elindultam utána, és ő kivezetett egy hosszú, széles szőnyeggel borított folyosón át az erkélyre. Amikor kiértünk, lekuporodtam a földre, és döbbenten kérdeztem, hogy 2ugye a Buckingham-palotában vagyunk-e". Ő kacagva válaszolt, hogy "hát persze, hiszen hol máshol élne a királynő"?! Ekkor elcsodálkoztam magamon, hogy ennyire nyilvánvaló dolog miért nem jutott eszembe előbb, de a tériszony miatt (legalább a harmadik emeleten voltunk) csak annyit kértem, hogy menjünk vissza az épületbe. A szobalány engedékenyen visszavezetett, és a folyosó melett futó hosszú terembe irányított, ahol a királynő egy magas trónon ülve megszólított. Megdicsérte a munkámat, a kitartásomat, és sok sikert kívánt a további kutatáshoz. Én kicsit megszeppenve, de nagyon nagy hálával hallgattam, és a mondandója végén fél térdre ereszkedve visszanyújtottam neki a könyvet - amit a miniszterasszony vett el a kezemből. Repeső örömmel álltam föl, hiszen a brit királynő dicsért meg! És ahogy kisétáltam a palotából, szinte hihetetlenné vált, hogy ez mind velem történt meg.