Megint vesztettem
És megint. És újra. És most is vesztettem... Sőt, amíg írom ezt a bejegyzést, folyamatosan vesztek.
Aki már tudja, miről beszélek, az is vesztett. Trükkös egy dolog ez - a kis, fehér elefánt esete egy életen át.
Oké, kezdjük az elejéről.
A kis, fehér elefánt esetét mindenki ismeri, és ha nem, akkor most megismerte. A lényeg az, hogy ha azt mondom, ne gondolj a kis, fehér elefántra, máris egy kis, fehér elefántra gondolsz, ezzel elbuktál, nem teljesítetted a kérésemet. Így működik a fenti dolog is, csak ott senki nem kéri, hogy ne gondolj rá - mégis, időről-időre eszedbe jut, és akkor elbuksz. Igen, ha eddig még nem ugrott volna be, akkor mostanáig nem vesztettél, de már igen. És akinek még mindig nem tiszta az ügy, az is mindjárt veszteni fog.
Elmondom a szabályokat, nagyon egyszerű az egész. Mindenki megérti, senki sem kérdez, és miután elhangzottak, mindenki játszik. Akkor is, ha nem akart eredetileg. Ha egyszer elmondom őket, többet nem léphetsz ki, szóval ha nem akarsz játszani, akkor most hagyd abba az olvasást, és zárd be az oldalt. Mert ha továbbgörgetsz, kérlelhetetlenül ott lesz a fejedben A Játék, és mindig rájössz, hogy vesztettél. Mert a Játékot nem lehet megnyerni, csak elveszteni - de nem is ez a lényege. A Játék gyakorlatilag önmagát játssza, és nincs ellenfele - csak te magad, és a gondolataid.
Oké, mondom a szabályokat. Nem is szabályok, csak szabály. Egy. Ennél egyszerűbb dolog nincs is a világon. Ha egyszer elolvasod a szabályt, többet nem léphetsz ki, ne feledd. Sőt, tulajdonképpen máris játszol, ha nem is tudod még, mit. Sőt, azt mondom, máris vesztettél. Mert a Játéknak egy szabálya van: ha a Játékra gondolsz, vesztesz. Ennyi. Máris vesztettél. Üdv a klubban.
Igazából maga a Játék eredete ismeretlen, de azt tudjuk, hogy már 1840 előtt is létezett, és 1863-ban Dosztojevszkij a Téli jegyzetek nyári élményekről című útirajzában be is számol róla. Ma már egy pszichológiai kísérletként tartjuk számon arra nézve, hogy ha egy gondolatot tiltunk, akkor az egyre gyakrabban fog megjelenni a tudatunkban (lsd. a kis, fehér elefánt esetét).
Maga a Játék egyébként arról jutott eszembe (most éppen), hogy nemrég az alázat kérdéskörét tárgyaltuk a Bárkában, és elhangzott, hogy ha ráébredsz, mennyire alázatos is voltál, azonnal felmagasztalod magad, és elvész az alázat. Valahogy úgy, ahogy a Játék esetében: ha rágondolsz, vesztettél. De egy valamire azért jó ez: emlékeztet a Játékra. Emlékeztet, hogy mindig alázatos kell legyél.
Ne feledd: mostantól nem szállhatsz ki. Akár a Játék, akár az alázatosságod jut eszedbe, vesztesz. Úgyhogy ne foglalkozz ezekkel, csak éld az életed. És ha mégis eszedbe jut, hogy vesztettél, akkor kezdd újra, és reméld, hogy legközelebb több időd lesz, mire újra vesztesz.
Note: egyesek szerint a Játéknak van két további szabálya, miszerint ha a Játékról beszélsz, az nem számít vesztésnek; illetve, hogy ha vesztesz, akkor közölni kell valakivel valamilyen formában. Ebben az esetben ő nem veszt, akkor sem, ha amúgy játszik. (De egy szabállyal is úgyis vesztesz, szóval nem mindegy?! :D )