Nagypéntek
Itt ülök a szobámban, Nagypéntek éjjelén, és egyre csak azon jár az eszem, hogy hogy lehetséges, hogy ez a nap az embereknek nem más, mint a többi?... Pontosabban: hogy lehetséges, hogy ez a nap az embereknek bosszúságot okozó nap, mert hosszúhétvége előtt a három bolt nélküli napot meg kell szervezni, nehogy éhen haljanak keddig. Én meg csak ülök, és nem tudom felfogni, hogy hogy történhetett ez.
Az igazság az, hogy Nagypéntek van. Nagybetűvel, Nagypéntek. Nem csak úgy egy péntek, vagy egy nap egy három napos munkaszünet előtt, hanem Nagypéntek. Az a nap az évben, amikor meg kéne állni, és fel kéne fogni - vagy legalábbis el kéne gondolkozni rajta -, hogy mi történt időszámításunk szerint 33-ban Jeruzsálem falain kívül, a Koponyák hegyén. Ez a generáció nem ünnepel: nem gyújt gyertyát halottak napján, nem koszorúz október hatodikán, nem tűz kokárdát március tizenötödikén, miért várom hát, hogy Húsvétkor mégis megálljanak, és egyáltalán elgondolkozzanak, hogy miért is kaptak szabadnapot hétfőre? Mitől nagyhét a nagyhét? Mi történt, amiért zárva vannak a boltok három napon keresztül?
Az ijesztő az, hogy meg sem kérdezik maguktól. Bele sem gondolnak, hogy valamiért csönd van az utcákon, hogy nincs rohanás, hogy nem dolgozunk, csak vagyunk ezalatt a három nap alatt. Miért? Talán pont azért, hogy egy évben legalább három napunk legyen elgondolkozni azon, hogy kik is vagyunk, és merre is tartunk. Nem a családtervezésre meg a munkahelyváltásra gondolok, hanem arra az irányra, amerre mindannyian megyünk, akik egyszer megszülettünk erre a világra: arra a nagy, sötét szakadékra, amit halálnak neveznek. Mert hiába vagyunk fiatalok, életerősek, nem kell hozzá egy év sem, hogy egy betegség magával rántson a szakadékba. Nem kell hozzá egy perc sem, hogy az autó, ami hanyagságból áthajt a piroson, ne vegyen észre a zebrán, és lelökjön a sötétségbe. Nem kell hozzá egy pillanat sem, hogy egy véletlenül elindított golyó egy kicsit kibillentsen az egyensúlyunkból, és máris zuhanunk. Mert ennyi az egész: egy pici mozdulat, egy pici félrelépés, és ott vagyunk; és ki fogja akkor azt mondani, hogy elég jól éltünk ahhoz, hogy megérdemeljük az örök boldogságot? Ki fogja azt mondani, hogy mindaz a rossz, amit elkövettünk, nem számít, elfelejtődött? Megbocsáttatott? Mert Krisztus nem. Krisztus nem fog érted kiállni, ha nem kérted tőle soha. Isten nem tolakszik, nem erőszakolja rád magát. Ha nem, hát nem. Csak a szakadék alján aztán senki sem fog elkapni.
Ma, az istentiszteleten elgondolkoztam, hogy miért is félünk a pokoltól, a kárhozattól? Hiszen ha Isten nélkül egészen jól elvoltunk ebben a világban, miért lenne az más majd ott, a túlvilágon, ahol ugyanúgy Isten nélkül fogjuk folytatni? És az jutott eszembe, hogy mindenkitől, aki nem hajlandó elgondolkozni azon, hogy miért vannak zárva a boltok Húsvétkor, azt hallom, amit tervez. Babát. Lottónyereményt. Házat. Munkát. Külföldi utazást. Csupa képzelet. Egyik sem lehetetlen, de adott pillanatban csak terv, álom. De mit tervezel akkor, amikor nincs jövő, mindig csak jelen? Mert az örökkévalóság erről szól: hogy nincs múlt, és nincs jövő sem, csak jelen. Akkor majd a jelenben kell élni, és nem lehet gondolkozni, hogy mi lesz majd két év múlva, mi lesz majd, ha végetér az egyetem, mi lesz majd, ha meglesz a baba... mert nem lesz lesz. Csak és kizárólag van lesz, és a vanban nem lehet álmodozni. Mit csinálsz, ha sem tevékenykedni, sem tervezgetni nem lehet? Ha mindez értelmét veszti? Mert a hívő ember ugyanúgy, mint az életében is, képes a jelent úgy eltölteni, hogy egyszerűen Istent imádja: énekel, imádkozik, örömmel osztja meg a társaival mindazt a jót, amit az Úr tett vele, és mindemellett értelmét veszti mindaz, amit a világ egyébként ad. Minden terv, minden álmodozás jelentéktelen, ha Istenre lehet bízni a sorsomat, mert Ő jó, és hálás vagyok neki azért, amiért Ő van. A hívő ember tud ebben élni.
Nagypéntek az a nap, amikor emlékezhetnénk, hogy Krisztus elhozta nekünk ezt a váltságot az Atyától. Lehetne elgondolkozni, hogy nem érdemeljük meg, hogy mennyi mindent teszünk így is ellene, és semmit nem tudunk érte tenni. És le lehetne borulni, és azt lehetne mondani: Könyörülj rajtam. És ehelyett mit mondunk? Már most indulj el a holnapi a piacra, hogy elkerüld az ünnepi tömeget. Áldott Húsvétot.