Rádöbbenés #1
Szokott olyan pillanatotok lenni, amikor hirtelen rájöttök valamire, amin évek óta gondolkoztok - vagy épp nem is gondolkoztok rajta, csak nem értitek? Nekem nem is ritkán. Úgy gondoltam, ideje ezeket "papírra" vetni.
Régóta küzdök azzal, hogy nincs étvágyam. Éhes vagyok, szabályosan üres a gyomrom, de annyira nem kívánom az ételt, hogy inkább elviselem az éhséget, mint, hogy egyek. Igazából, már egészen megszoktam az éhség érzetét, legtöbbször egyáltalán nem is zavar, alig veszem észre, hogy megint nem ettem semmit (kivéve amikor már szédülök, vagy veszettül fáj a fejem; akkor azért ráébredek, hogy aznap sem került gyakorlatilag semmi a gyomromba). Főleg így, a vizsgaidőszakban felejtem el teljesen (és aztán megint nem értem, miért nincs energiám tanulni...) A jelenség annyira régóta tart, hogy gyakorlatilag már nem is foglalkoztat.
De ma, ma rádöbbentem valami nagyon fontosra: hogy mikor kezdődött ez az egész. Nem kötöttem időponthoz, csak elgondolkoztam mióta van ez az állapot. Két éve. Vagy három? Mi volt két éve?... Hoppá. Az eseményről magáról nem akarok sokat írni, mert nem egy vidám dolog, de a lényeg az, hogy édesanyámmal külön lakásba kerültünk. Aki nem él a szüleivel, az tudja, hogy milyen, amikor már nem a "mama főztjét" eszi, hanem magának kell főznie (vagy épp más főz rá. Én ez utóbbi vagyok). Az egy akkora trauma, amit az ember fel sem fog. Persze, természetessé válik, hogy már nem terem magától az ebéd, nem azok a fogások vannak, nem az az ízvilág. Lányok: ha anyukátoktól tanultatok főzni, akkor sem lesz ugyanolyan az étel. Tapasztalat.
Szóval, ma egy nagyon fontos dologra döbbentem rá: nekem az étel az anyukám főzte étel. Valahogy, amikor nála vagyok, mindig van kedvem enni, sőt, kifejezetten várom már az ebédet, amikor hozzá igyekszem. És, sokszor, ha barátokkal vagyok, akkor is van kedvem enni. Mert nem azt kapom, amit itthon. Furcsa dolog, ez az evés. Az ember azt hinné, hogy enni jó, de annyi minden beleszólhat...
Aki elkezdene aggódni: nem, nem vagyok anorexiás (majd ha sovány leszek, aggódhattok). Egyszerűen csak hiányzik az anyukám. Nem mondom ki sokszor, de így van. Mama, szeretlek.