Szép őszi nap
Rég éreztem magam utoljára ennyire felszabadultnak. Ősz van, igen, és gyűlölöm az őszt, szívemből: az elmúlást hozza magával – de színeket is, amik néha-néha mégis megszépítik. Az október talán az egyetlen hónapja, amit nem utálok annyira, sőt, néhanapján egészen szeretni is tudom. A levelek még nagyrészt fent vannak a fákon, de már zöld-sárga-narancs-bíbor-barna színekben pompáznak, és zörögnek a szélben, de nem szárazak még. Ha rájuk süt a nap, aranylani kezdenek, és bárhonnan nézem, az ég kéksége összeforr velük: mint a tenger határán a naplemente. Kék és arany, zöld fű, bíbor levelek, és a bárányfelhők fehér habjai, ahogy az égen úsznak... Igen, néha kifejezetten szeretem az őszt. Még a szó íze is megédesül a számban, ahogy kimondom. Ősz. Nyugalmat, békességet áraszt; nem a nyár kirobbanó, energikus vidámságát, hanem csöndes boldogságot.
Tegnap pedig még én is át tudtam érezni ezt a boldogságot. Az első nap lassan egy éve, amikor azt éreztem, hogy felszabadult vagyok. Hogy semmi dolgom sincs, mehetek a nap meleg sugarai alatt a világ végére is, mert szabad vagyok. Nincs munka, nincs jegyzőkönyv, nincs szakdolgozat: csak a színek és én. Meg a bárányfelhők. Persze nem vagyok ennyire szabad, de abban a pillanatban hirtelen minden teher leomlott rólam, és nem érdekelt, hogy másnap mit kell majd csinálnom. Ha már egy szabad, teljesen szabad délutánt is kaphatok, akkor semmi sem állíthat meg.
A dolog apropója az elmúlt két hét hihetetlen zsúfoltsága volt: tíz napja nem volt, hogy csak úgy eltölthettem volna egy délutánt magamban. Persze nem arról van szó, hogy kényszerűségből lettek volna programjaim, egyszerűen csak úgy jött ki, hogy minden nap valahol lennem kellett. Pedig az utolsó munkanapom után azt hittem, unatkozni fogok a semmittevésben – ám ez elég hamar megcáfolódott. Már azon a héten is (múlt héten) annyi programom jött össze, hogy le is kellett mondanom néhányat közülük, hogy bírjam erővel a többit. Találkozókat. Gergővel, Csillával, Nyuszival. Gergőnek nem esett jól, ezért bűntudatom is volt (és van), de Csilla jól fogadta, mondta, hogy neki is jobb lenne máskor, ő is nagyon elfoglalt. Nyuszival meg csak úgy elúszott az egész, de azt hiszem, egyikünk sem bosszankodott miatta: neki is van mit csinálnia a „szabad” perceiben, nekem is. De végül sikerült a háromból két találkát vasárnap megejtenem, a harmadik meg ma lesz (nagyon szeretném már látni Nyuszit. NAGYON. Hallod, szívem?!), és remélhetőleg tényleg lesz (adja Isten).
Aztán meg agility Csiperrel. Jövő héten verseny, úgyhogy muszáj edzenünk, mert így is elég gáz lesz. De már itt az ideje; majd' egy éve kezdtük már. És a Banya már tavasszal is mondta, hogy menjünk, de akkor még majdnem minden hétvégén dolgoztam, és nem volt időnk annyit edzeni. Banya amúgy nagyon támogat, lelkesít, szerinte Csiper nagyon ügyes, és ha én is összekapom magam, még egy egész jó kört is futhatunk (ha nem lesz szlalom. A kutyám egy zseni, de a szlalomot nem szeretni megcsinálni. Tudja, de nem csinálja, és kész. Csak mert bunkó...). Én meg bízom benne, mert tündér egy csaj, és belead mindent a felkészítésünkbe, és ha ő azt mondja, hogy menjünk, akkor megyünk. Meg mert buli. Legalábbis szerinte.
És akkor még ott van a suli is, a jegyzőkönyvekkel meg zéhákkal, és időm semmi sem volt, hogy készüljek. Csütörtökre le kellett adnom egy 6 részes kiértékelést (összesen ~5 óra volt megcsinálni), plusz egy visszadobott jegyzőkönyvet, aminek az adatai elvesztek, amikor a *** Excell lefagyott (mert az egy ***), és épp hogy ki tudtam még nyomtatni. Úgyhogy az egész kiértékelést újra, a bevezetőt újra, a grafikonokat újra: egy laza csütörtök délelőttöm ment el rá: de kész lett. Nem mentem be ugyan állatélettan előadásra emiatt, de kész lett. Meg az eheti is, úgyhogy leginkább eztért volt a nagy felszabadultság. A jegyzőkönyvírás egy nagy szívás.
De most minden happy és freedom, csak ülnék már le szakdogát írni. Amúgy tényleg szép minden, még cikketolvasni is van kedvem, sőt, még talán kijegyzetelni is. És süt a nap, és úsznak a bárányfelhők, és kék az ég és nincs is köd. Pedig reggel úgy nézett ki, hogy a városon ül egy nagy komor felhő, és semmi kedvem nem volt alászállani beléje. De lejöttem, és süt a nap, és még mindig úsznak a bárányfelhők, és mellettem egy sötét-barackszínű ház, fehér ablakokkal, és csigalépcsők zöld korláttal, meg minden. Szóval még a könyvtár is szép (oké, a könyvtár mindig szép), de kék éggel és aranyszínű meg bíbor levelekkel még szebb. Meg a zöld korlátokkal.