Csak egy átlagos vasárnap

Szóval az Asztalka. Ma érdekes élményem volt, kaptam hideget is, meleget is. A rosszat most hagyjuk, arról az előző blogbejegyzésemben volt elég. Inkább a jót mondom: kaptam egy témavezetőt! :))) Bejött egy házaspár, két kicsi gyerekkel, leültek - persze nem ment ilyen egyszerűen a dolog, a férjnek el kellett mennie pénzt felvenni, addig a lány a két kicsivel kint sétálgatott. De azért csak bekerültek egy idő után, rendeltek is, ettek is, olvasgattak a nagyobbik kicsinek, és közben én is odasomfordáltam, hogy váltsak velük néhány szót. Mindig így megy ez, először megkérdezem, ízlett-e a sütemény, aztán csak kiderül, hogy ennél többről is lehet egy idegennek beszélgetni. Kiderült, hogy a férj a növényvédelmi intézetben, a feleség pedig (hogy, hogy nem) az ELTE TTK Biológia Intézet Növényrendszertani Tanszékén. Mielőtt gyesre ment. Ja. Nekem is leesett az állam. Szó szót követett, és a férj végül elém állt egy témával, amit szívesen nekem adna a szakdolgozatom alapjául. Ja, meg, hogy azzal a tanárt kérné meg belső konzulensnek, akinél amúgy magamtól szakdolgoznék. Mert, hogy jóban van vele. :O Igen. Isten útjai kifürkészhetetlenek. És jók. És tökéletesek. És kiszámíthatatlanok. És... és... és régóta először úgy érzem, hogy kaptam valamit, amit nem mertem, vagy eszembe sem jutott kérni, hisz miért kérném Istent, majd lesz valahogy. De nem. Ő előbb lépett, mint ahogy én kértem volna. És itt van az a bizonyos eb a föld alá temetve. Hogy ráébresztett, hogy még mindig Ő gondoskodik az életemről, akármennyire is én nem veszek Róla tudomást. Hoppá. Ja. Valahogy így megy ez. És meg csak hálás vagyok, és kész. Már csak abban reménykedek, hogy nem szúrom el ezt az Ő hihetetlen ajándékát. Mert nem véletlenül prédikált Lovas András ma Gazdagréten ennek a házaspárnak arról a cukrászdáról, ahová beülve egy szerencsétlen, szakdolgozati téma keresésével küzdő biológuspalánta szolgálja fel a süteményeiket, és közben beszél a tanulmányainak a körülményeiről. Mert véletlenek nincsenek. NINCSENEK.