KÖLTŐ
Hogy itt talállak, boldog a szívem, pásztor.
A puszta oly nyugodt mindig, így estefele,
s ha erre járok néha, egyszer-másszor,
benne oly könnyen megnyugszik a szívem!
PÁSZTOR
Mi űz hát, hogy ige menekültél? A puszta
enyhet miért kell, hogy nyújtson neked?
Tán rossz álmok, vagy gondok hajtanak,
vagy csak vágyta már füled a csendet?
KÖLTŐ
Üldözött vagyok, barátom, jól mondod ezt.
Jobban szólni nem tudott volna a szám.
Üldözött vagyok, de hogy mi hajt erre,
megmondani azt én se tudom már.
Csak nyugtalan szívem űz egyre-másra
távol az élet gondja-bajaitól,
hogy megjelenjek néha a pusztában,
ez késztet, lábam ezért vándorol.
PÁSZTOR
Jó helyen vagy hát, ha nyugalmat keresel.
Mert látod, hozzám érdemes a pusztába jönni,
mert enyhet ad a szó, mi nem felesel,
hanem támogat, segít megköszönni.
KÖLTŐ
A te szavad az, amiért igazán itt vagyok.
Mert tudom, hogy enyhet csak az ad,
s bármerre járok is a világon,
a puszta mindig ugyanaz marad.
PÁSZTOR
Nézd a naplementét! Hát nem csodálatos?
Én mondom: nincs gyönyörűbb ennél.
Jer hát, pihenj meg ágyamon,
a tűznél is jól elalszom én.