Három nap szabadság...

... az három nap munka valaki másnak. Jelen esetben: szabadság a kollégáknak, és munka nekem.
Persze ezzel semmi baj, az összes kolléganő megérdemli a pihenést, és amúgy is én dolgozom a legkevesebbet, szóval csak ne mondjak semmit. Nem is mondok, teljesen redben van ez így. De hogy két végighajtott hét után még a végén három napot egyben, kvázi egyedül lehúzzak - A PÉNZTÁRGÉPPEL?! Oké, oké, csak semmi pánik.
A történet ott kezdődik, hogy hétfőn megérkezett (a november óta beígért) pénztárgép. Nem egy nagy cucc, tényleg egyszerű használni, sokszor megkönnyíti a munkát (legalábbis ezt állítják róla), de mégiscsak új. És mint minden új dolog, ez is először kétségbeejtő. Már a tudat is, hogy mostantól én zárom a pénztárat. Én kezelem a pénzt. Az én hibám, ha rossz adat megy be a NAVhoz. Na EZ stressz. Amúgy is eléggé nehezn viselem, ha egyedül kell végigvinnem egy szombatot - ráadásul egy napsütötte, meleg szombatot -, de hogy új feladatokkal is meg kell küzdenem, az nem fair. Persze, fair. Megbíznak bennem. Csak ettől még kétségbeejtő.
És ha eltekintünk a pénztárgéptől, ott van az a sok süti. Mindent megsütötték a lányok ma, hogy ne kelljen bejönniük a hétvégén - ez persze azzal jár, hogy amire tejszínhab kerül, az nincs feltejszínhabozva - ugyanúgy, mint a citromhabos és másképp díszítendő torták sem. És ezeket most nekem kell majd legyőznöm, egyedül, segítség nélkül. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy az emberre rászakad a felelősség. Persze ez nem valami nagy felelősség (közel sem akkora, mint a pénztárgép), de valahogy mégis nagyon rémisztő. Azt hiszem, talán nem lesz vele gond. De ha mégis, legalább nem azon jár majd a fejem, hogy hány órát kell majd végigdolgoznom a hétvégén. Optimizmus a világ mozgatóereje! :)