Esik az eső – népek vére,
mely most hull a szívből – az égből – le,
hogy csöpög!
Csipp-csöpp, hallom a fejem felett,
és hirtelen az én szívem is vérezni kezd -
hogy csöpög!
Nevek egy táblán, szép férfiú-nevek,
de csak a kövön vannak, már nem használják őket.
Hogy csöpög
a vér még ma is, hetven éve már,
de feledni nem lehet, ha oly sok éve fáj,
hogy csöpög!
Nem láttam szenvedést, nem láttam pusztulást,
emberszívekből a vér, hogy elszáll,
hogy csöpög?!
Nem láttam igazán, hogy van, hogy nincs élet,
és ha van is, csak fáj, ami éltet, s
hogy csöpög
cseppenként a szívekbe a méreg,
az élet, hogy elszáll, s a véred
hogy csöpög?!
Ébredj, csúf, kegyetlen világ, ébredj!
Hát nem látod, gyermekid vére
hogy csöpög?!
Ébredj, világ, ébredj és láss!
Halld meg a jajkiáltást,
hogy csöpög
ifjaid vére, s légy enyhülés!
És adj hűsítő írt, s figyeld, sebekre méz
hogy csöpög.