Oké, a mai álmom ijesztő volt. Nem szoktak rémálmaim lenni, és nem tudom pontosan, ez az volt-e, de azt tudom, hogy dobogó szívvel, rémülten ébredtem belőle, azért imádkozva, hogy ne legyen még vége a világnak. Szóval igen, azt hiszem, rémálmom volt.
Egész jól kezdődött. Utazgattam a világban, mediterrán és trópusi vidékeken: tengerpartokon sétálgattam, bárokban iszogattam, néztem a fürdőzőket és a szörfösöket a strandokon. Eljutottam Hawaiira, ahol megtelepedtem egy időre, egy szörfdeszkán evezve élveztem a tengert - és közben, minthogy másom sem volt, csak a szörfdeszkám, szakállam nőtt (minthogy férfi voltam), ápolatlanná váltam, és a parti bárban a pultos is rámszólt már, hogy ideje lenne megborotválkoznom. A kókuszdió-melltartós, fűszoknyás lányok csak nevetgéltek mellettem a bárban, én meg arra gondoltam, talán igaza lehet pultos barátomnak, ezért elindultam haza egy hirtelen felbukkant ismerőssel. Haza már az ötvenes évek stílusában, fehér pöttyös világoskék ruhában érkeztem (nőként, újra), és felfedeztem, hogy a lakásunkban szegény gyerekeknek fenntartott napközi üzemelt. Ennek nagyon megörültem, a sok gyerek rohangált ide-oda a lakásban, de az egyik hirtelen felkiáltott, és kimutatott az ablakon: eső nélkül, de elég gyorsan víz kezdte elönteni a kertet, az egész hegyet, a világot. Megrémültem, a gyerekeket gyorsan kivittem a lakásból, fel az emeletre unokatestvéremékhez, ott fel a padlásra, majd egy csapóajtón keresztül ki a tetőre. A víz már magasan állt, de ahelyett, hogy összedöntötte volna a házat, felemelte, és a hátán vitte, mint Noé bárkáját. Alattunk sok-sok ház állt víz alatt, és a víz feléjük sodort - de amikor már azt hittem, hogy egy másik házzal összeütközve összeomlik a miénk, a víz átdobott rajta, és a többi következő házon is; és az eredeti folyóban hömpölygő áradat sodrába terelt minket. Ekkor kezdett el apadni a víz, és mi lemásztunk a házról, és egy pillanat múlva már csak a nedves talaj volt a lábunk alatt, semmi víz. De a folyóból még egy utolsó, vagy 5-6 méteres hullám kicsapott, pont felénk, és én megrémültem, hogy kalandos utazásunknak mégiscsak rossz vége lesz - de a hullám előttünk a földre csapoódott, és minket már nem ért el.
Azt hiszem, a szervezetem itt sokallt be, és felébredtem. És bár tudtam, hogy csak álmodtam, rémült voltam. Nagyon furcsa érzés ez: egy teljesen irreális képsortól halálra rémülni - de talán nem egyedi. A rémálmok is csak egy módja az élmények feldolgozásának, azt hiszem. És talán most pont így kellett feldolgoznom valamit, ami másképp csak rosszabb lett volna.