Ma éjjel sok mindent álmodtam össze - mint ahogy általában, azzal a különbséggel, hogy most nem egy álom dominált, hanem több. És teljesen másfélék. Egy viszont megegyezik bennük: mindkettő filmhez kapcsolódott - ahogy általában.
Az első nagyon érdekes volt, több szempontból is. Például: előfordult már veletek, hogy újraálmodtatok egy filmet? Nem átalakítva, hanem pont ugyanazokat a jeleneteket, ugyanabból a kameraállásból, ugyanazon a helyszínen és színészekel. Mert ma velem ez történt: újraálmodtam a Felhőatlaszt.
Na jó, ez sem igaz teljesen, mert azt hiszem, a Felhőatlasz egy olyan film, amit nem lehet még végiggondolni sem az események sorában, hát még újraalkotni álmodban... Viszont az egyik fő szála, Zachry és Meronym (Tom Hanks és Halle Berry) története részletekben tényleg végigfutott az álmomon, úgy, ahogy az meg volt rendezve eredetileg. Csak a vér hiányzott, amikor a kannibálok végigvágják Zachry arcát.
A második (nekem) izgalmasabb volt; nyilván, mert a Doctor Who adta a szereplőit - és mert itt már én is voltam valaki. Mégpedig River Song.
Az egész úgy kezdődött, hogy unokatestvéremmel és a barátaival lementünk Hejcére, ahol van egy telkük. Nagy kocsi, sok ember - és mindenki feketében: temetésre mentünk. Valahonnan mindenki ismerte a halottat, csak én nem, de engedelmesen mentem velük, szépen felöltözve, ahogy kell. Etaként. De aztán hirtelen visszaugrottunk az időben, még az itthonról való indulásra, a pakolásra - de már mindenki, aki később Hejcén is, ott nyüzsgött a kertünkben. Egy sánc volt végig emelve a járdánk mellett (ki tudja, miért), és valamiféle színdarabot akartunk eljátszani, amin épp vitatkoztak a haverok. Én, mint River Song, aggódtam. Azért aggódtam, mert a darabban meghaltam. Nem, nem meg kellett játszanom a halálomat, hanem ténylegesen meg kellett halnom - milyen jó, hogy időlordként regenerálódhattam. De ettől még féltem, és aggódva mentem oda a jövőbeli énemhez (vagy az anyám volt, ezt nem tudtam pontosan megállapítani), aki a ház előtt állva nézte az események alakulását. Amikor elmondtam neki, hogy tartok a regenerálódástól, megsimogatta a vállam, és azt mondta, megcsinálja helyettem, ne féljek. És tényleg, odament a sánc mögé, és regenerálódott (hogy mi volt a kiváltó ok, nem tudom, nem haldoklott vagy valami) - és ugyanolyan formában, mosolyogva visszasétált hozzám, és közölte, hogy 'Látod? Nem kell félni tőle.' Mire én visszamosolyogtam, beültem az autóba, és viszaugrottam a temetésre. Amiből meg csak annyit éltem át, hogy sétálunk keresztül a falun, a feketébe öltözött társaság, és beszélgetünk a halottról. Azt hiszem, az egyik falubeli ismerős volt az, de senki sem volt mélyen letörve, csak az az elengedő, keserédes érzés járt át mindannyiunkat, mint mikor elbúcsúzol valakitől, aki évekre elutazik külföldre. És beszélgettünk, és sétáltunk.
A többi álmom rövid volt, és kevésbé érdekes - például valamit álmodtam a Serebro - Mi Mi Mi számának klipjével kapcsolatban (amit a kísértés ellenére nem fogok belinkelni, mert az első öt másodpercben a felére csökkenti az IQ-tokat - nem is értem, hogy süllyedtem odáig, hogy megnézzem...), és még más is kísértett az éjjel, amire már nem emlékszem. De annyi biztos, hogy ma éjjel termékeny volt az agyam.