Nem tudom, miről jutott eszembe Ariel meséje, de ma éjjel ő voltam: a vízalatti birodalom hercegnője, hosszú, vörös hajjal, hal-barátokkal, ősz szakállú apával, jóképű udvarlóval. És gonosz boszorkákkal.
Siettünk. Némó gyorsan úszott mellettem; tartotta a tempót a víziváros felé, ahol a jósnő élt. Az utolsó nyulamat rég eleresztettem (a nyulak a leggyorsabb közlekedési eszközök a királyságban), úgyhogy csak vonattal utazhattunk idáig - de végül épp időben értünk a banyához. A kunyhó ajtaja előtt lelassítottam; a szívem dobogott a félelemtől, de benyitottam. A szélboglya hajú öregasszony ott ült az üveggömbje mögött, és kacagása betöltötte az apró helyiséget, ahogy beléptem.
"Gyere csak be, lányom, szép királylány, gyere, gyere!" hívogatott mézes-mázosan, és a karom libabőrös lett a hangjától. A félelmet leküzdve odaléptem hozzá.
"Siess, mert apád elveszi a Boszorkánynőt! Siess, siess!" kacagott, és egy fiolát dobott felém. "Vedd be, és együtt lehetsz az igaz szerelmeddel!"
Ügyesen elkaptam a zöldesen fénylő üvegcsét, és megforgattam a kezemben. Rossz érzésem volt tőle, de eltettem, és kifordultam a házból. A hátam mögött még hallottam a banya harsogó kacagását.
Némó kint várt az ajtó előtt, arcára kiült az aggodalmas kíváncsiság, de csak intettem felé, és máris indultunk tovább. A fogadás azonnal kezdődik!
Sietve úsztunk a Remeterák háza felé, ahol tudtam, hogy kaphatok egy nyulat - hisz el kellett érnünk a vonatot vissza a palotába. Vízimedvét is ott találtuk Remeténél, és örömmel üdvözöltük - de míg Némó kedélyesen elcsevegett velük, én a Ráktól kapott nyulat szereltem össze sebesen. Amint kész voltam, Némóval ketten felpattantunk rá, és száguldottunk is a vonat felé - de az már ki is gördült az állomásról! Hajrá, utánairamodtunk, és egy völgyben értük utol: a szirtről néztük, ahogy robog a palota felé.
"Ugorj!" kiáltottam Némónak, és ő kérdés nélkül vetette le magát a völgybe, egyenesen a vonatra. Én is ugrottam, és szerencsésen landoltunk. Innen már csak két óra nyugodt vonatozás várt ránk a királyi kastélyig.
Épp a fogadás végére értünk vissza; én már a rózsaszín báli ruhámban siettem lefelé a lépcsőn a nagyterembe, amikor a meghívott grófok és grófnék kedélyesen beszélgetve oszoltak szét a vár különböző pontjai felé. Megláttam őt: a fekete ruhás Királynét, a mostohaanyámat. A szemében ugyanaz a csalárd tűz égett, amit mosolyával és csengő kacagásával olyan jól leplezett apám, és az egész királyság előtt. A szívemet gyűlölet töltötte el. Hallottam, hogy egy szárazföldi arisztokratával épp arról beszélget, hogy eladná neki a várat.
"De hisz épp, hogy majdnem kész van!" dühöngtem magamban. Annyi időbe, energiába telt apámnak vízzel feltölteni, otthonossá varázsolni, és ez a boszorkány eladná! Már épp indulni akartam, hogy ellenkezzek, amikor megjelent a legjobb barátnőm, Mimi, és kézen fogott.
"Gyere, a bálteremben már gyülekeznek a fogadásodra. Ma eljegyeznek!" ujjongott ragyogó arccal, és egy pillanatra összezavarodtam. De ahogy felfogtam a szavait, az én szívem is egyből felszabadult, és izgatottan dobogni kezdett. Tudtam, kit várok leginkább: őt, aki a külvilágból érkezett, és mosolya rögtön magával ragadott. Azt, akiért képes volnék még a szárazra is kiköltözni, csak, hogy egész nap nézhessem az arcát. Mimi után szaladva egy pillanat alatt odaértem a bálterem erkélyére. Az udvarmester épp az eljegyzés szabályait ismertette.
"A hercegnő kezét az nyeri el, aki a menet alatt legalább háromszor visszatér mellé. A kérők között az udvarhölgyek fogják majd a hercegnő kezét, és akkor lehet csak közeledni hozzá, ha a gard-de-dame elengedi őt. Kezdődjék a mulatság!" harsogta fennkölten, és a fiatalok, akik összegyűltek a teremben, izgatottan kezdtek sugdolózni a zene indulásáig. Ugyan az egész csak formaság volt: a kérők is tudták, hogy a szívem a Hercegé, és csupán a hagyomány kedvéért forog majd a menet, de mégis mind ott voltak, mosolyogva, várva, hogy szabad legyen a kezem. A lányok is mind gyönyörűen felöltözve, izgatottan várták a menetet, de közben titokban a kérőket lesték, hátha meglátja őket az, akire titkon vágynak. Hisz a bál igazán nagy lehetőségeket rejtett a számukra, és mindenki tudta, hogy az ünnepség végeztével nem csak a hercegnő lesz eljegyezve! Így tehát mindenki nagy izgalommal figyelte, ahogy Mimi kézen fogva levezetett a lépcsőn, egészen a sereglet közepébe, és a zene ütemére ketten kézenfogva elindultunk körbejárni a termet.
És akkor megláttam Őt. Ott állt, mosolyogva, büszkén, fekete szeme csillogva, várva, hogy odaléphessen mellém. A tömeg utat nyitott neki, és Mimi elengedte a kezem: ő pedig bátran odalépett mellém, és az ujjaink összefonódtak. Éreztem, ahogy elpirulok, de közelebb húzódtam hozzá, hogy élvezzem, amíg az ő kezét foghatom. Pár lépés után azonban Mimi visszalépett mellém, és a Herceg engedelmesen visszaadta a kezemet neki. Barátnőm élvezve az örömömet megszorította a kezem, de alig pár pillanat múlve megint elengedte, és a Herceg visszalépett mellém. Jobb kezem belefonódott az ő bal kezébe, és a karját a derekam köré fonva áthúztam a bal oldalamra, hogy a bal kezemmel a hátam mögött megfoghassam a karját. Így, hátul összefont kezekkel sétáltunk a teremben körbe, amíg Mimi újra visszatérve el nem szakított minket egymástól. De újra csak pár pillanatig, mert tudta, hogy igazán arra vágyom, hogy a Herceg mellett róhassam a köröket. Így el is engedett, és utoljára, harmadszor is odaengedte mellém. Ekkor a szívem minden teher alól felszabadult, és a szívem ujjongva dobogni kezdett, miközben vörösre pirultam. Hát végre a hagyomány szerint is meg van pecsételve az eljegyzésünk! Belenéztem azokba a mély, gyönyörű szemekbe, és láttam az elmúlhatatlan szerelmet, amit egymás iránt éreztünk. És akkor feltört az üdvrivalgás a tömegből, és megkezdődött az ünneplés: az eljegyzésem ünneplése. Ekkor már felváltva léptek mellém ismert és ismeretlen lányok, jóképű és kedves, köpcös fiatal fiúk, gyermekek és idősebbek, mind-mind gratulációikat kifejezve. A menet végén újra Mimi lépett mellém, és ezzel megnyitotta az ünnepség kötetlen részét, ahol a tánc és a vidám beszélgetések együtt töltötték be az est további részét. Odavezetett a vőlegényemhez, aki két, a kezemre régebben szintén pályázó, helyes fiúval itókázva beszélgetett a boldogságáról. Ahogy rámnézett, rögtön elpirultam, de Mimi kisegített, és hozott nekem is egy pohár italt. a sarkokban elhelyezett pamlagokra leheveredve, nevedgélve beszélgettünk tovább, én hol a két barátra, hol a Hercegre pillantva tűnődtem, hogy miért is pont ő nyerte el a szívemet. De ahogy felmerült a kérdés, azonnal éreztem is a választ: egyszerűen Ő az Igazi. És mostantól már semmilyen üvegcse varázsszer nem kell, hogy együtt lehessek vele.