2015. december 13.
Nem mondom, hogy a mai nap jobb, mint a tegnapi volt. Sőt. Rókinak majdnem mennie kellett, egy éjszaka nálunk töltése után, de végül meggyőztek, hogy maradjon még. Először Rasztisné, aztán az Úr. Vagy az első is a második volt, nem tudom - minden esetre azt értettem meg, hogy nem dicsőség az Krisztusnak, ha elfutok egy feladat elől. Mert hiába Nagyinak kell küzdenie majd, a teher az én vállamat nyomja. Nem lesz egyszerű. És igen, lehet, hogy a végén mégis vissza kell mennie Rasztisnéhez, mert kezdettől fogva az volt az Úr akarata, hogy ne legyen nálam. De most úgy látom, hogy nem szabad feladnom. Mert úgy szól a mondás: "Ne azt mondd, hogy <Hej, Istenem, van egy nagy problémám!>, hanem azt, hogy <Hej, probléma, van egy nagy Istenem!>". És ha az a nagy Isten majd nem küzd velem a probléma legyőzéséért, akkor tudni fogom, hogy Rókinak mennie kell. Mert "ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők." (Zsolt. 127,1)
Úgyhogy ma erőért imádkozom, kitartásért, addig, amíg szükségem van rá. És közben hálát adok, hogy ha én feladom is, Ő sosem adja fel. És a nap süt, és vannak még évszakok; van eső és aratás, és van istentisztelet. Ha a szobában, egyedül, összeroskadva is, de meg van tartva. Mert Ő sosem adja fel, hogy engem megváltson nap mint nap. Áldott legyen ezért az Ő neve!