Egy nap Steven Moffattal
Az egész a Doctor Who forgatásán történt. Helyszínt kerestünk egy látványtervhez: egy gyönyörű tó mellett emelkedő hegyoldalba épült hatalmas villaépületet kellett találnunk, ahogy a maketten bemutatták. A Doktor és Amy a (mi, otthoni) kertünkben voltak, beszélgettek. A Doktor elmagyarázta Amynek, hogy tudja, hogy meg fog halni: de igazából nem hal meg, csak átváltozik - és ekkor a házból kilépett Peter Capaldi. A Doktor megijedt, de mint mindig, most is uralta a helyzetet, és a jelenséget megszonikozva eltüntette azt. Steve viszont nem velünk foglalkozott, hanem jött velem hátra a ház másik oldalára. Tudtam, hogy egy gyönyörű, vizes terület van ott, ami biztosan tetszene neki; főleg, hogy a ház egy kissé régi, de jó állapotú villaépület volt. Lakatlan. a kertjében álló kőszobrokat körbevevő láp vize tiszta, szinte átlátszó azúrkék volt, a tetején úszó hínárnövényekkel egy romantikus lagúnára hasonlított a legjobban. Be akartam menni megnézni a szobrot, amikor valami furcsa történt: a víz megmozdult, és egy növényszerű, zöld űrlény kezdett el mászni felém - és én (mögöttem Moffattal) megrémülve rohantam vissza a kert elejébe, a Doktorhoz. De már nem volt ott - viszont a völgyben, ahol általában a város fényei szoktak világítani, most egy türkizkék, hatalmas tó tükrözte vissza a nap sugarait. Steve-nek megtetszett a tó, a hegyoldalon álló villa, és úgy döntött, ez lesz a forgatás helyszíne. Én követtem a buszba, ami levitt minket a partra, örömmel, hogy megtaláltam a rendezőnek tetsző helyszínt.
Az út hosszú volt, közben beborult az ég, és viharossá vált a szél is: már San Fransisco partjainál jártunk, amikor kisütött a nap, és végre megláttuk a tavat és a hegyoldalon a házat - most már alulról. Örültem, hogy kiszállhatunk, és rögtön a tó egyik szigetére mentem a Margit-hídon át, ahol sok-sok régi ismerős múlatta az időt: ki vizisízve, vagy fánkozva, ki fagyizva a parti büfében, ki beszélgetve a padokon. Körbejártam a kis szigetet, közben élvezve a délutáni napsütést, köszöngetve jobbra-balra. Belebotlottam a nővérembe, a barátnőimbe, és végül, a villa egyik sarkában egy asztalnál ülve megláttam Jack kapitányt és egy réges-régi barátnőmet, ahogy beszélgetnek - vagy inkább: randiznak, láthatóan. Ismerem Jack-et. Tudom, hogy mire képes egy nőnél, és féltettem a lányt. Odaszóltam neki: "Ha Jack elcsavarja a fejed, megölöm!" Persze a kapitány csak jót nevetett rajtam, és láttam a barátnőmön, hogy annyira nem lenne ellenére, ha amitől óvom, mégis megtörténne. Úgy döntöttem, nem avatkozom közbe, inkább kisétáltam a partra, ahol találkoztam ennek a barátnőmnek az anyukájával, és jelentettem neki, hogy mit láttam. Ő csak mosolygott, és rájuk hagyta a dolgot.
A parttól nem messze megláttam egy másik, még apróbb szigetet egy kápolnával a közepén, és úgy döntöttem, áthajókázom megnézni. A motorcsónakban Phoebe csatlakozott hozzám, és vidáman nevetgélve kötöttünk ki a kis sziget partján. Kiszálltunk, de én azon nyomban vissza is szálltam - Phoebe ott maradt megnézni a kápolnát. Én pedig visszamentem a nagyobb szigetre, otthagytam a motorcsónakot, és a hídon keresztül visszasétáltam a szárazföldre. A nap már kezdett lemenni, és én a stábbal a hegyoldalban lévő villa tetejére kiülve néztem a naplementét. A Doktor a TARDIS mellett zsebretett kézzel állva, Rory a kőkorláton ülve, a karja Amy nyaka köré fonva, ahogy a lány előtte ült; Jack a korlátnál állva, tarta Rivert, aki szinte elfeküdve a korláton nekitámasztotta a hátát - a kezük összefonva River vállán. Steve és a stáb többi tagja, velem együtt, körülöttük állva, ülve, mindannyian a lenyugvó nap narancs sugarában fürödve. Nyugalmas volt. Mindenki arcán a boldogság, elégedettség mosolya látszott - és én örültem, hogy ennek a stábnak a tagja lehettem.