Holdfény szonáta
Már a szó is varázslatosan hangzik: holdfény... Az egyik leglenyűgözőbb dolog, amit valaha tapasztalhat az ember; annyira ambivalens, annyira ártatlan, annyira magával ragadó... Egyszerre meleg és hűvös, kedves és távolságtartó, elkápráztató és egyszerű, egyszeri és mindennapos. Magában hordozza a mindenség tisztaságát, azt az érinthetetlen ragyogást, amit fénynek hívunk; nem a nap forró, sárga, durva erejét, hanem a tiszta, kék, hűvös lágyságot, ami nem éget és nem roncsol, hanem átölel és megsimogat. A holdfénynél nincs gyönyörűbb dolog a világon.
Mindig a tündék jutnak eszembe róla. Persze nem véletlenül: mindig valami titokzatos, földöntúli világ kisugárzását jelentette az emberiség számára. A holdfényben táncolnak a manók és a tündérek, a folyóasszony, a nimfák, a holdfény kelti életre a fákat, ad varázserőt a selyemszirmú virágoknak, a holdfény mutatja meg a titkos ajtókat, és így tovább. Persze a mondák a holdat, mint a gonosz megtestesítőjét is felmutatják, de valahogy mindig csak a telihold hordoz ilyen negatív tulajdonságokat. A vérfarkasok, a szirének is a telihold fényében fürdenek, ekkor ejtik áldozataikat - és valahogy mégis, nekem mindig a tündék jutnak róla eszembe. Tolkien így mutatja be őket: "... they rose from the sleep of Ilúvatar; and while they dwelt yet silent by Cuiviénen their eyes beheld first of all things the stars of heaven. Therefore they have ever loved the starlight, and have revered Varda Elentári above all the Valar." ["... ekkor felkeltek Ilúvatar (azaz Isten - a szerk.) álmából; és amint csendesen felébredtek a Cuiviénen mellett, a szemük legelőször az égbolt csillagait látta meg. Így örökkön a csillagfényt szerették, és az összes vala közül legkedvesebbnek Varda Elentárit tartották szívükben." (Varda Elentári: vala, aki a csillagokat alkotta. - a szerk.)] És bármennyire is nem volt még Hold a tündék ébredésekor, nekem mindig olyannak hat ez a jelenet, mint amikor kiállok a tiszta, ragyogó csillagos égbolt alá, és élvezem azt a simogató kék fényt, ami lesüt rám - azt hiszem, pont így érezhettek ők is, amikor felébredtek. És olyankor eszembe jut, hogy egyszer létezett egy olyan világ, ahol minden tiszta volt, minden ragyogó és ártatlan, ahol nem volt kín és szenvedés, ahol rá lehetett csodálkozni a csodálatos dolgokra. Ahol boldogság volt, a felfedezés öröme, és nem a rombolás szenvedélye kerítette hatalmába a világot. Nekem ezt jelenti a holdfény. Azt az elmúlt, letűnt, soha vissza nem térő világot, ahol élni lehetett.
Note: A tündékről szóló értekezést feltételes módban tessék érteni. Nyilvánvalóan nem léteztek tündék, bár nem lett volna rossz...