Ötezer bizonytalanság
Ma négyszer voltam sétálni a kutyákkal, ezért úgy döntöttem, az utolsó, esti séta már csak egy parki rohangászás lesz. Ez általában elég vidáman telik: alig lehet rávenni őket, hogy a dolgukat is végezzék, ne csak kergetőzzenek, birkózzanak eszetlenül. Ezzel szemben most Csiper csak toporászott, szaglászgatott, könyörögni kellett minden lépésért - míg Kukac ész nélkül száguldozott fel-alá, akárhogy ordítoztam vele. Játszani nem voltak hajlandóak, Csiper szinte semmit sem csinált, én meg egyre türelmetlenebb lettem. Végül úgy döntöttem, ennek semmi értelme, és fogtam őket, és elindultunk hazafelé. Mehettünk volna a háztömböt megkerülve is, de bosszankodásomban inkább a rövidebb utat választottam, egyenesen haza. És ahogy a park széléhez értünk, és pórázra vettem Kukacot, megláttam egy darabka papírt a földön. Felvettem - egy ötezres. Eta mit csinál ilyenkor (ahelyett, hogy örülne neki): bepánikol. Hogy került ez ide? Felvehetem? Elrakhatom? Vagy hagyjam itt? Mi lesz, ha az illető, aki elhagyta, keresni kezdi? Mi lesz, ha visszajön érte, és nem találja meg. Lopásnak számít, ha elteszem?...
Azért mégsem hagytam ott. Kétségek közt bandulkoltam befelé, amikor eszembe jutott, hogy mennyire szükségem van rá. Hogy a jövő havi bérletem ára lapul a pénztárcámban, és ott a vége. Nincs pénz ételre, benzinre, edzésre - semmire, amíg meg nem érkezik a fizetésem. Az pedig még legalább két hét... Lehetséges, hogy azért kaptam ezt a pénzt, hogy ne szűkölködjek?...
Bementem apámékhoz, apám feleségét épp ott találtam a konyhában. Elpanaszoltam neki a bánatom, amin hangosan felnevetett. "Az Úrtól kaptad, örülj neki! Megkérdezheted, mire költsd, de ha nem teszed, akkor is jó." - mondta, és egy picit megnyugodtam. Tényleg megkérdezhetem, hogy mire költsem, így már nem lesz lelkiismeretfurdalásom. Azt hiszem... Megerősített benne, hogy nem tehetem vissza oda, ahol találtam (bár biztosan visszaadtam volna, ha jelentkezik érte a gazdája), hanem el kell raknom.
Érdekes, hogy milyen felstabadultan tudnak ezek a hívők hozzáállni dolgokhoz... Ismerik az Istenüket, és tudnak hálásak lenni azért, amit kapnak. Nem pánikolni, kifacsarni a gondolatokat, csak egyszerű vidámsággal hálásnak lenni. Szeretnék én is ilyen Isten-biztos lenni!