Színház, avagy Benedict Cumberbatch nem is ember
Woohohooo!!! (Na jó, nem illik így kezdeni egy bejegyzést... Újra...)
(Bekezdés törölve. Nem lényeges. Tényleg. A lényeg, hogy csütörtök este színházban voltunk. Frankenstein, a National Theater London Live közvetítésén az Urániában, Phoebe-vel. Főszerepben: Benedict Cumberbatch, mint a Szörny.)
Kezdjük ott, hogy maga a történet is már zseniális. Egy tudós emberi maradványokból egy eljárással új testet alkot, amibe lelket csihol, és létrehozza a Szörnyet. Munkája láttán elborzad, a teremtményt magára hagyva elmenekül, így a Szörny egyedül kezdi életét a világban. Ahol csak látják, megvetik, megverik, és gyűlölettel fordulnak felé. Ezt látva elbujdokol, de élelmet kutatva egy vak ember házába téved, ahol az öreg megtanítja beszélni, és kiműveli, mígnem egy képzett ember tudásával nem fog rendelkezni. Ekkor az öreg családja felismeri a Szörny jelenlétét, és elűzik: ő bosszúból felgyújtja a házukat, ezzel megölve egyetlen pártfogóját. Ezután elindul megkeresni alkotóját, akit megtalálva arra kér, alkosson neki asszonyt, akivel a világtól elvonultan élhet. A tudós eleinte belemegy a dologba, csak, hogy ne kelljen többet találkoznia teremtményével, de mikor rájön, hogy az asszony a Szörny szaporodási kulcsa lehet, elpusztítja az újabb munkáját. Erre a Szörny bosszút esküszik teremtője ellen, és annak nászéjszakáján az ifjú arára rátörve megerőszakolja és megöli azt. A tudós látva, mit tett, ráeszmél a saját tettére is, mikor megölte a Szörny készülő asszonyát, és így mindketten nyomorúságra ítéltetnek. A darab végén a Szörny, mint már teremtőjének ura és parancsolója űzi tovább és tovább a tudóst az Északi Sark felé, midkettejük szenvedésére és pusztulására.
Maga a történet is elég mély tehát. De a színészi játék! Aztarohadtmindenségit! :O Eddig is tudtuk, hogy B. Cumberbatch egy 'son of a bitch', de ez mindenen túlmutat! Megállapíthatjuk, hogy a Sherlockban Ben unalmasan és minden érdeklődést mellőzhetően játszik. No, most akkor ehhez képest milyet alakíthatott a Frankensteinben! Nem kicsit.
Egy: a mozgás. A Szörny életre ébredésekor vonaglik. Nem mint egy partravetett hal, mint egy epilepsziás. Benedict megcsinálja! Olyan pózokat vesz föl, amilyen még az emberi történelem nem látott, csak tetőről lezuhant hullákon (ha-ha, értsd az utalást... -.-)! Mit művelt ez az ember?! És végig, a darabon keresztül egy, normális emberre jellemző mozdulata sincs, Ben pedig végig, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egy pillanatra sem mozdul emberien! Tapsvihar.
Kettő: a hang. Tudjuk, hogy Benedict hangját minden férfi irigyli, mert egy szavától ájuldoznak a nők. De a Szörny hangja elképesztő! Ahogy beszélni tanul, ahogy fejből mondja a legnagyobb brit költők műveit, ahogy affektál, ahogy madárcsicsergést utánoz! Felfoghatatlan, hogy képes erre! Végig a darab alatt.
Három: a lelkiség. Egy jó színésznél alap, hogy át tud adni érzelmeket a közönségének. De Benedict nem jó színész. Benedict egy rohadt zseni! Nem jöttem rá még mindig, hogy csinálja, de ez elképesztő! Amikor megszületik a Szörny, érzem a környezetére való reakcióit: a fényt, a hangot, a mozgást, minden úgy, ahogyan ő. Amikor megverik, elkergetik, érzem a fájdalmat és az elkeseredést. Amikor megtalálja az alkotóját, érzem az örömöt és a gyűlöletet és az alázatosságot és a számonkérést, és annyi érzelmet, amit még megfogalmazni sem tudok, nem, hogy felsorolni! Amikor Frankenstein megöli az asszonyát, érzem a dühöt, az értetlenséget, a zavart, a gyűlöletet, a bosszúvágyat, azt a mérhetetlen undort az emberiségtől... Amikor megerőszakolja és megöli a tudós friss feleségét, érzem a bűntudatot, de a bosszú kiteljesedését is; az önutálatot és a hatalalomittasságot, a szomorúságot és a gyűlöletet mindenek felett. Amikor azt hiszi, meghal a teremtője, érzem az elveszettséget, az élet értelmetlenségének tudatát, a kínt, a kitaszítottságot, a magányt, a vágyat, hogy az alkotó büszke legyen a teremtményére; és még mindig ott van az a gyűlölet, amit az emberektől látott. És ha most azt hiszed, megértettél valamit abból, amit átéltem a darab alatt, akkor felejtsd el, vagy szorozd be milliószor millióval, és a közelében leszel annak az érzelmi együttesnek, amit Benedict képes volt két óra alatt a lelkembe gyömöszölni.
Másról nem is igazán akarok beszélni. A darab kiváló, de a színész még kiválóbb. Ahogy mondtam: az évezred színésze. Adjatok Morgan Freemant vagy Ian McKellent, Benedict úgy sétál át rajtuk fütyörészve, mint tengerész a hajóra vezető pallón. Meg sem érzi, hogy mi a különbség föld és tenger között. Mert ez az ember szárnyal. És mi csak kapkodhatunk utána, hogy megérezzük a szárnysuhogását. És még ez is mennyit tud adni...
