Találkozás Monsieur Martes-tal
Sosem tudtam, hogy a környéken él. Persze, sosem kerestem: kézenfekvő tehát, hogy nem tudtam róla. Az unokaöccsét, Monsieur Mustelát ismertem, ő rendszeres látogatója volt Madame Glis-nek, a szomszédban. Volt valami kettőjük között, de sosem faggatóztam, nem akartam beleártani magam az ügybe. Ami nem rá tartozik, jobb, ha békén hagyja az ember. Monsieur Martes persze egészen más helyzet volt. A különös öregúr, akiről pletykáltak a környéken: azt hittem, csak kitalálták. És ha nem is, biztosan valahol messze lakik. Sosem gondoltam volna, hogy egy átlagos délután ismerem meg.
Rège-zsel sétáltunk az utcán, ahogy szoktunk: ő vidáman, magyarázva, kalimpálva - talán ezért szerettem annyira, hogy hozzámenjek három évvel azelőtt: azért a néha nevetséges gyerekességéért, kíváncsiságáért, hirtelenségéért. Persze én sosem voltam ilyen: én nyugodtan, csöndben sétálgattam mellette, mosolyogva a fecsegésén, néha-néha csitítva, ha túl hangosan magyarázott. Nem szerettem, ha miatta az egész utca ránk figyel - ami őt egyáltalán nem zavarta, de értem visszafogta magát.
Amikor megláttuk Monsieur Martes-ot, a lélegzetem is elakadt. Megrángattam Rège vállát: "Nézd, ő az!" suttogtam a fülébe, amíg az öregember a botjára támaszkodva átsétált az úttesten. Nem akartam elhinni, annyira izgatott lettem. Persze Rège rögtön morogni kezdett: mindig utálta, ha másvalakit elébe helyeztem - és most úgy érezte, meg kell mutatnia, ki a férfi. Már indult volna, hogy elbeszélgessen az öregúrral, amikor visszafogtam a karját. "Rège kérlek, hagyd!" kérleltem "Hadd beszéljek vele! Menj csak előre, intézd el az ügyeket, majd utánadmegyek."
Rámnézett, és talán megláthatta, hogy mennyire fontos ez nekem, mert belement. Bólintott, és elindult tovább az utcán. Én pedig szívdobogva odasiettem az öregúrhoz. "Monsieur Martes?" kérdeztem, amikor utolértem. Már a háza ajtajában volt, de visszafordulva végigmért. "Ki kérdezi?" kérdezte mogorván, és apró szúrós szemeit rámfüggesztette. "Madame Rivage vagyok, innen két utcával lejjebbről." mondtam, és közben reménykedtem, hogy nem ijesztem el az öreget. Még egyszer végigmért. "Miben segíthetek, Madame Rivage?" kérdezte ugyanolyan mogorva hangon, míg a kulcsaival babrált. Megköszörültem a torkom, hogy időt nyerjek. Nem tudtam pontosan, mit szeretnék tőle, csak azt az egyet, hogy meg kell ismernem ezt a különös jelenséget. "Az unokaöccse, Monsieur Mustela a szomszédom, egy különleges úr - szerettem volna megismerni, honnan származik ez a különleges vér." mondtam végül, nem sejtve, hogy ezzel jót vagy rosszat teszek-e a benyomásomnak. Rám nézett, alaposan végigmért, majd csettintett a nyelvével. "Mustela, mi? Jó kölyök, csak éretlen." válaszolta, majd kinyitotta az ajtót. "Az a Glis igazán jó falat neki." tette hozzá, majd visszafordult hozzám. "A férjét meg tartsa kordában, Madame Rivage." mondta szúrósan, és belépett az ajtón, majd becsukta. Én még mindig dobogó szívvel, izgatottan álltam ott, amíg egyszercsak Rège meg nem fogta a kezem. Halkan felsikoltottam a meglepetéstől, de amikor láttam, hogy ő az, rámosolyogtam, és belékaroltam. "Mindent elintéztél?" kérdeztem, és elindultam mellette. "Nem, de vissza kellett jönnöm érted. Ki tudja, milyen alak ez a Martes?..." mondta, és én hallgattam. Tudtam, hogy nem kedveli az öreget, és az is egyértelmű volt, hogy az érzés kölcsönös - Rège viselkedését kevesen viselték jól, kivéve persze a barátainkat, akik viszont rajongtak érte. Én viszont úgy döntöttem, nem hozom föl előtte többet az öregurat.
Szerencsétlenésg, vagy a sors akarta így, nem tudom, de legközelebb akkor láttam Monsieur Martes-ot, amikor Rège nagybátyja meglátogatott minket. Valmount ugyan nyugodtabb, megfontoltabb és kevésbé hirtelenkedő ember, mint Rège, cserébe viszont zsémbes és türelmetlen, ha arról van szó. Kedvelem. Aznap délután is velünk sétált, amikor újra felbukkant az öreg Martes. Én előbb láttam meg, mint a velem lévő urak, és már mentem is volna köszönni, amikor meglátott minket. Ekkor gyorsan hátatfordított, és elbicegett a másik irányba: azt hiszem, Rège-zsel nem akart találkozni. Valmount-tal azt hiszem, sosem volt konfliktusa, de Rège jelenléte pontosan elég volt ahhoz, hogy ne akarjon találkozni velünk. (Ekkor egy kicsit bosszankodtam Rège-re. Miatta el kellett engednem a lehetőséget, hogy az öregúrral beszéljek.) Figyeltem, ahogy távozik, és közben egyre csak azon járt az eszem, hogy beszélgethetek-e vajon még vele rendesen, vagy csak a távoli összepillantások maradnak meg az első találkozásunk után?
Harmadszorra újra Rège-zsel voltam, amikor láttam. Bár a férjem még mindig ugyanolyan ellenségesen közelített hozzá, az öregúr most már nem fordított hátat azonnal. A férjemet ignorálva biccentett nekem, jól a szemembe nézett, majd csak ezután lépett a háza ajtajához és tűnt el az épületben. Utána akartam menni, de Rège visszahúzott. "Hagyd, nem akar látni." mondta, de én másként értelmeztem a viselkedését. "Téged biztosan nem." válaszoltam, és reméltem, hogy nem bántottam meg annyira, amennyire bántóan hangzott a kijelentésem. De nem tűnt sértődöttnek, hát nyugodtan folytattam mellette az utamat, mint előtte. És reménykedtem, hogy egyszer nélküle találkozom Monsieur Martes-tal, amikor ténylegesen elbeszélgethetek vele az életéről, ami idehozta. De addig is: Monsieur Martes legendája titok marad.
Note: a törénet valóságalapon nyugszik, habár a legtöbb szereplője valójában állat, és a környezet a nekik megfelelő környezet.