Újraértelmezés
Nem ezt a CD-t akartam hallgatni. Tényleg. Tegnap elhatároztam, hogy berakom JB Moon Landing-ját, mert régen hallgattam már végig, és szeretem, ahogy össze vannak szerkesztve rajta a számok. De valahogy, amikor ma reggel a kezem az album felé haladt, mégsem azt a tokot húztam ki a tartóból, hanem Alpha Rev New Morning-ját, és talán nem véletlenül.
Mindig szerettem a tartalmas szövegű, jó hangszerelésű számokat, mert amellett, hogy élvezni lehet a dallamot, egy kicsit mindig elgondolkoztatnak. Alpháéktól pedig több ilyen számot is ismerek, és a New Morningra is elég sok felkerült belőlük (az átlagos, "szeretlek bébi jaj de kár hogy nem vagy itt velem" szövegűek mellett). De amikor egy dalról, amiről mindig azt hitted, hogy szerelmes szám, kiderül, hogy valami teljesen másról szól, új értelmezést nyer az egész. Ez volt ma reggel a Colder Months.
I put on my usual
Packed a picture for my cubicle
All I can think about is you
I'm still bleeding
I'm still bleeding
Took the "L" to Union Square
Watched the pretty girls comb their hair
They turn away as I turn and stare
But I'm still bleeding
I'm still bleeding
These thoughts of pain
Don't make a sound
They keep us hidden
In the lost and found
These colder months wincing social graces
We keep with us these fallen faces
Took a call from an old, old friend
Out of money in jail again
Posted bail and took him in
But I'm still bleeding
We're both bleeding
These thoughts of pain
Don't make a sound
They keep us hidden
In the lost and found
These colder months wincing social graces
We keep with us these fallen faces
We keep with us these fallen, these fallen faces
These thoughts of pain
Don't make a sound
They keep us hidden
In the lost and found
In these colder months wincing social graces
We keep with us these fallen faces
Don't make a sound
Keep us hidden in the lost and found
These colder months wincing social graces
We keep with us, keep with us
These fallen faces
Sokáig azt hittem, arról énekel, hogy a lánnyal van egy alapvető nézeteltérésük, ami miatt nem tudnak együtt létezni, bármennyire is szeretik egymást, és ezért egyre csak távolodnak, ezzel vérezni hagyva a kapcsolatukat - ami a fiút kínozza jobban. És ma végre elővettem a szövegét, és újra átolvastam, és rájöttem, mennyire nagyot is tévedtem.
Felvettem a szokásost
Egy képet elraktam magamnak
Csak rád tudok gondolni
Még mindig vérzek
Még mindig vérzek
Elmentem a union Square-re
Néztem a csinos lányokat, ahogy fésülködtek
Ahogy bámulni kezdtem, elfordultak
De még mindig vérzek
Még mindig vézek
A fájdalom nem ad hangot
Az elveszettek közt tartanak elrejtve
A hideg hónapok magasztos ceremóniákat nyögnek
És mi az elesettek közé tartozunk
Egy hívást kaptam egy régi baráttól
Kifogyott a pénzből a börtönben
Kifizettem az óvadékot, és befogadtam
De még mindig vérzek
Még mindig vérzek
A fájdalom nem ad hangot
Az elveszettek közt tartanak elrejtve
A hideg hónapok magasztos ceremóniákat nyögnek
És mi az elesettek közé tartozunk
Mi az elesettek, az elesettek közé tartozunk
A fájdalom nem ad hangot
Az elveszettek közt tartanak elrejtve
A hideg hónapok magasztos ceremóniákat nyögnek
És mi az elesettek közé tartozunk
Nem ad hangot
Az elesettek közt vagyunk
A hideg hónapok kegyes rándulásai
Az elesettek közt vagyunk, köztük vagyunk
Nem tudom, így érthető-e már. Nem tudom jól lefordítani, de ennek a számnak köze sincs a szerelemhez: ez egy háborúból visszatért katona szorongásairól szól - arról, hogy nem tud szabadulni a borzalmaktól. Hogy ugyan visszajött, de úgy érzni, meghalt odaát, és az elesett bajtársai között fekszik valahol, a dögcédulája és a holmijai az elhunytak dolgaival együtt arra vár, hogy a szerettei felvegyék az egyik katonai irodában. Hogy az elesettek emlékére rendezett ünnepélyek csak erőltetett kegyességek, és fogalmuk sincs arról, kik is voltak, akiknek a képe a falakon lóg. Hogy ő is ott van köztük, az ő képe is ott van a falon, mert valójában ő is meghalt abban a pokolban. Hogy másoknak fogalmuk sincs, mit éltek át azok a katonák, de ő még mindig ott van, még mindig érzi - még mindig vérzik. És hogy ezen már az sem változtat, hogy a régi barátoknak segít. Ő már nem létezik.
Sosem voltam háborús övezetben, még a közelében sem, nemhogy katona lettem volna. Mégis, mindig annyi felfoghatatlan szomorúsággal, szorongással tölt el egy-egy ilyen szám; mert valahol megpróbálja átadni azt az érzést, ami egy otthonába hazatérő katonát kísér. Hogy sosem fogja elhagyni az ottmaradtak arca, a látottak borzalma. Mert ő is meghalt ott, és egy teljesen más ember tért haza. Sosem fogom tudni elképzelni, milyen érzés is ez, de mindig keresem a lehetőségeket, hogy olyan dolgokat ismerjek meg közelebbről, amiket nagy valószínűséggel soha az életem folyamán nem fogok átélni. Kegyetlen, kínzó érzéseket keresek, mert ebből nem jutott sok a világ ezen oldalára, egy átlag polgár életébe. És azért, mert ezek elég erősek ahhoz, hogy még én is érezzek belőlük valamit...
Kívánom, hogy soha ne kelljen ilyen érzésekkel, élményekkel megküzdenem. És valahol mégis kívánom őket, mert felkavarják a nagy posvadványt, amiben létezem - amiben a legtöbben létezünk. Mert a kis vidám életünk, akármennyi nehézséggel is kerülünk szembe, kilométerekkel elmarad azoktól, akiknek elnyomásban, üldözésben, fegyverropogás és állandó rettegés között kell élniük a mindennapjaikat. Mert a szenvedés nemesít, és segít értékelni a jó dolgokat - és ez az, amit én igazából olyannyira kívánok. Hogy ne csak éljek a nagyvilágba, megrántva a vállam, ha elmegyek egy mosolygós kisgyerek, vagy épp egy rongyos koldus mellett, hanem érezzem a súlyát, és ne csak elfogadjam, hogy a világ ilyen. Hogy tudjak örülni a szépnek, és tudjak sírni a rosszon. Hogy újra egészséges legyek.