Déltől sötétség lett, s Ő így kiáltott:
„Atyám, kezedbe teszem le lelkemet!”
Így halt meg, széttépve reményeket,
s ezzel minden veszni látszott.
Csak egy hang szólt csendben,
egy, mely nem sír, nem kiált,
s hangzott: „Bocsáss meg nékik, Atyám,
mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Asszonyok követté, sírva keservesen,
hogy lássák Őt utoljára.
S ott a tömeg, zúg hahotázva,
s örvend, hogy ily kegyetlen.
„Jeruzsálem leányai! Ne engem,
hanem magatok sirassátok,
mert oly idők jönnek majd rátok,
hogy akkor halálotokat keresitek.”
Fogtak egy embert, Simont Cirénéből,
s a keresztet vállára helyezték,
hogy mássza meg vele a Koponyák hegyét,
s majd aztán elengedik őt.
Milyen néma, milyen szelíd Pilátusnál,
s ő elítélni nem akarja.
De a főpap a népet indítja,
míg az „feszítsd meg”-et nem kiált.
„Asszony, nem ismerem őt!”-hangzik
a szolgáló felé félve, halkan.
S jön a többi: „Te is közülük való vagy!”
S már hangosan kiált, ahogy az Úr mondta néki.
„Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”
-kérdi szomorún, szelíden.
A változtatni a halálos ítéleten
senki és semmi nem tud már.
Gecsemánéban vért verejtékezve
imádkozott az Atyához,
s a húsvéti vacsorához
halálát tudva ült le a teremben.
De ma vasárnap van, feltámadás.
Mert az Úr nem maradhatott alant,
mert bűntelen volt, vétektől szabad,
s mert övé az élet, övé az igazság.
S Ő uralkodik fenn a mennyekben.
Övé minden, ahogy az Atya ígérte,
ellenségeit lába zsámolyává tette.
Övé a dicsőség, ország s hatalom mindörökké.
Ámen.